Transzlációs reumatológia – Transzlációs reumatológiai kiválósági kutatások a Semmelweis Egyetemen (SEMTRHEUM)

Tématerületi kutatás vezetője: Prof. Dr. Nagy György

Támogatási összeg: 510 000 000 HUF

Projekt azonosítója: TKP2021-EGA-29

A reumatológia klinikai immunológiával határos, a szisztémás autoimmun betegségekkel foglalkozó tudományterülete az elmúlt évtizedekben robbanásszerű változáson ment keresztül. Bár a kórképekkel kapcsolatos egyre növekvő mértékű ismereteink és az ezek révén megjelenő újabb gyógymódok számos ponton forradalmasították a betegségek terápiáját, jelentős számú beteg esetében a remisszió még mindig nem érhető el, mely miatt további célzott kutatásokra van szükség. A Semmelweis Egyetemen 2020.10.01-jén jött létre a Reumatológiai és Klinikai Immunológiai Tanszék, mely az oktatási és a kutatási feladatok mellett a gyógyításban is részt vesz. A tervek szerint a budapesti centrummá váló tanszék betegforgalma és a betegellátásban részt vevő tapasztalt klinikusai segítségével megteremti a lehetőséget a Semmelweis Egyetemen megvalósuló, az Európia Unió immunológiai toleranciát vizsgáló Horizon 2020 programjában (az RTCure-ban) a tanszék mellett szerepet vállaló magas színvonalú egyetemi reumatológiai-immunológiai alapkutatásokkal való kapcsolatépítésre, a transzlációs szemlélet megvalósítására, a társszakmákkal való együttműködésre, továbbá az ilyen irányú kutatások jövőbeli fejlesztésére.

A gyulladásos mozgásszervi megbetegedések komoly népegészségügyi vonzatokkal bírnak. A rheumatoid arthritis az autoantitest-mediált szisztémás autoimmun betegségek egyik relatíve gyakori prototípusa, mely esetében annak ellenére, hogy egyre több terápiás lehetőséggel rendelkezünk a betegség gyógyítására, a páciensek egy részében a jelenlegi gyógyszerek alkalmazása mellett remisszió nem érhető el. Ez pedig felveti újabb terápiák bevezetésének szükségességét, melyhez azonban jobban meg kell ismernünk a patogenezist. A köszvény a húgysavkristályok kicsapódása által okozott, az elhízás, a mozgásszegény életmód és az öregedés miatt egyre gyakoribb krónikus megbetegedés. Bár léteznek a húgysavszintet csökkentő és az akut gyulladásos fellángolásokat kezelő gyógyszerek, az érintett nagyszámú beteg jelentős részében nem lehetséges a betegség megfelelő terápiája. A jelen Transzlációs reumatológia című pályázatunk keretében az egyes munkacsoportok együttműködésével az alábbi, a gyulladásos reumatológiai betegségek számos aspektusát magában foglaló célokat tűztük ki magunk elé: 1.) a rheumatoid arthritises betegek „nehezen kezelhető” (difficult-to-treat, D2T), a pácienseket és az orvosokat is komoly kihívások elé állító formájának korai predikciója egy új algoritmus és biomarkerek azonosítása révén a minél korábbi, személyre szabott terápia megkezdése céljából, 2.) a rheumatoid arthritis patogenezisében szerepet játszó szinoviális fibroblasztok jelátviteli folyamatainak vizsgálata és újabb támadáspontok azonosítása, azok validálása, 3.) a köszvény molekuláris mechanizmusainak feltérképezése, 4.) az immunkomplex-mediált reumatológiai kórképekhez hasonló patomechanizmusú subepiteliális hólyagos bőrbetegségek jelpályáinak vizsgálata, 5.) a nyirokrendszer és a nyirokér-növekedési jelpályák szerepének feltérképezése a patogenezis pontosabb megértése céljából, 6.) a rheumatoid arthritisre jellemző patológiás csontbontásban résztvevő molekulák azonosítása, 7.) a rheumatoid arthritis kontrolljára alkalmazott, a terápiás ajánlásokban a későbbi lépcsőkben alkalmazható Janus-kináz gátló gyógyszerek hatásosságát, illetve hatástalanságát megjósló, a betegeknek és a társadalombiztosítónak is hasznos terápia-predikciós eljárás kidolgozása. A kísérletek és a mérések kivitelezéshez egér és humán sejteket, transzgénikus állatmodelleket, gátlószereket és számítógépes biológiát használunk; a minták biztosítása az együttműködésen belül lesz megoldva. A kísérletekhez a szükséges személyi és tárgyi feltételek adottak.

A tervezett kutatások érintik a vizsgált gyulladásos reumatológiai kórképek, így a rheumatoid arthritis patomechanizmusának, diagnosztikájának és terápiájának számos fontos elemét, mely révén pályázatunk egyedülálló módon egyesíti az elméleti reumatológiai/immunológiai kutatásokat a klinikai vonzatokkal, valódi transzlációs hidat építve közéjük. Az alapoktól a betegellátásig eljutva pedig lehetőséget teremt a betegek életét és a mindennapi betegellátást megkönnyítő predikciós algoritmusok kidolgozására, valamint újabb terápiás célpontok azonosítására, mely kihathat a többi gyulladásos reumatológiai, illetve szisztémás autoimmun betegséggel kapcsolatos kutatásokra, valamint azok diagnosztikájára és terápiájára is. A pályázat keretében megvalósuló vizsgálatok egyben lehetőséget teremtenek egy jól működő transzlációs reumatológiai kutatási hálózat kialakítására a Semmelweis Egyetemen, mely a későbbiekben további betegségek részletes vizsgálatával példaként szolgálhat az alap- és a klinikai kutatások összekapcsolására az Európai Unió egyéb térségeiben is.