A világ huszonnégy országának ápolói találkoztak Budapesten

 

Az Európai Transzkulturális Ápolási Egyesület (ETNA) felkérésére a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara közreműködve a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karával 2025. június 22-25. között rendezte meg a nemzetközi szervezet konferenciáját.

Különös megtiszteltetés számunkra, hogy a Semmelweis Egyetem ismét otthont adhatott ennek a rangos nemzetközi eseménynek, immár második alkalommal 2015 után. A rendezvény védnöke Bednárikné Dr. Dörnyei Gabriella dékán asszony volt.

2025-ben ünnepeljük az Európai Transzkulturális Ápolási Egyesület fennállásának 20. évfordulóját, valamint, hogy 10. alkalommal került megszervezésre e nemzetközi konferencia. Ez az év különösen jelentős a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara számára is, hiszen az alapításának 50. évfordulóját ünnepeljük. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara ennek szellemében vállalta fel a partnerekkel együtt a jubileumi, négynapos rendezvény megszervezését Budapesten. Őszintén köszönjük az ETNA vezetőségének a belénk vetett bizalmat és a szervezés lehetőségét.

Örömmel köszöntöttünk a világ 24 országából (4 kontinensről) érkezett közel 90 ápolási szakembert. A konferencia kiváló lehetőséget nyújtott a tudományos párbeszédre, hiszen 59 előadás, 17 poszter és egy workshop foglalkozott a transzkulturális ápolástudomány legfontosabb kérdéseivel. A konferencia programja jól tükrözte a témakörök változatosságát. A beérkezett absztraktok és a megtartott előadások, bemutatott poszterek magas színvonalon, széles nemzetközi szemléletet kínálva ismertették a transzkulturális ápolás tapasztalatait, eredményeit és lehetőségeit az egészségügyi-, a szociális ellátás gyakorlatában és az oktatásban. A konferencia célja, hogy ösztönözze a tapasztalatcserét, és elősegítse az új együttműködések és szakmai hálózatok kialakítását.

Galéria

5kép

A konferencia programját az Egészségtudományi Kar ápolási szaktantermeinek és skill laboratóriumainak bemutatásával indítottuk, a záróeseményként pedig egy különleges látogatásra került sor a Magyar Zsidó Hitközösség Szeretetkórházában. A szakmai gazdagodás mellett célunk volt, hogy a résztvevők ízelítőt kapjanak Budapest kulturális, történelmi és gasztronómiai értékeiből is. Ennek szellemében szervezett látogatást tettünk az Országházba, a gálavacsorát egy magyaros helyszínen, valamint egy naplementei vacsorahajózást a Duna vizén szerveztük meg. A konferencia utolsó napján történelmi utazásra hívtuk a résztvevőket a Sziklakórházba, amely a II. világháború időszakának hangulatát idézte fel.

Sajnálatos módon a jelenlegi nemzetközi konfliktusok – különösen az ukrán-orosz, illetve az iráni-izraeli válság – miatt tizennégy kollégánk az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani személyes részvételét. Közülük azonban sokan online kapcsolódtak be élő előadással, mások pedig posztereiket küldték el, melyeket kinyomtattunk és kiállítottunk. Kifejeztük teljes támogatásunkat és szolidaritásunkat mindazon ápolótársunk iránt, akik jelenleg nehéz körülmények között élnek és dolgoznak a világ háborúkkal sújtott vidékein.

A hazai rendezésű konferencián sor került a tavaly alapított szakmai elismerés a Fellow of the European Transcultural Nursing Association (FETNA) díj átadására. Dr. Elena Rousou (az ETNA alelnöke) és Alfonso Pezzella (az ETNA titkára) által átadott FETNA díj olyan személyeket ismert el, akik kiemelkedő módon járultak hozzá a transzkulturális egészségügyhöz és szociális ellátáshoz, valamint rendkívüli elkötelezettséget tanúsítottak az ETNA küldetése és értékei iránt. Az idei elismert szakemberek között vehette át a díjat Dr. Balogh Zoltán a nemzetközi konferencia szervezője, főiskolai tanár, aki húsz éve foglalkozik transzkulturális ápolással a graduális és posztgraduális képzések keretében. Ez a díj nemcsak szakmai elismerést jelent, hanem ösztönzésül is szolgál arra, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt kapjon a transzkulturális ápolás szerepe az egészségügyben.

 

Fotók forrása: SE Egészségtudományi Kar