Az egészségtudományi Kar online nyílt napjának programja
2024. január 19.

A Semmelweis Egyetem online nyílt napot tart 2024. január 19-én (péntek). Az Egészségtudományi Kar programja az alábbiakban olvasható, a programpontok leírásában található Zoom linkre kattintva lehet a megadott időpontokban az élő kérdezz-felek szekciókhoz csatlakozni. A kérdezz-felelek szekciók során a képzéssel, szakmával kapcsolatos kérdésekre a szaktanszék oktatói adnak választ. A rektori és dékáni köszöntőre előzetes regisztráció szükséges.  

Az Online Nyílt nap mellett egy Campus Tour keretében személyesen is bemutatjuk karunk épületeit, kollégiumait, hallgatói tereit és egy-két érdekes gyakorlatba is be lehet majd tekinteni. Az egyetem túra időpontja 2024. február 12. 16:00 óra. A részvételi lehetőség korlátozott, a regisztráció sorrendjében kerül biztosításra. Amennyiben szeretnél részt venni a Campus Tour-on is, úgy ezen a linken tudsz regisztrálni.

AZ ONLINE NYÍLT NAP PROGRAMJA

9:00

Rektori köszöntő 
A Semmelweis Egyetem Online Nyílt Napjának nyitányában dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora köszönti az érdeklődőket.

Dékáni köszöntő
Dr. Dörnyei Gabriella dékán és Dr. Vingender István oktatási dékánhelyettes köszönti a Nyílt nap résztvevőit és bemutatják a Kart.

A rektori és dékáni köszöntő IDE kattintva nézhető vissza.

9:30

Kérdezz-felelek: ápoló szakirány
A képzés során az egyetem a legkorszerűbb eszközparkot biztosítja, melynek révén a hallgatók megismerhetik az új módszereket és technológiákat. Az élményalapú oktatásban hallgatóink nemcsak ismereteket sajátítanak el, de megtanulnak csapatban is dolgozni. A képzést bemutató videó IDE kattintva érhető el.

A fórum véget ért.

9:30 

Kérdezz-felelek: dietetika szakirány
Végzett dietetikusként számos elhelyezkedési lehetőség kínálkozik: kórházi vagy magánrendelői dietetikus, élelmezésvezető, vagy a média, az oktatás és a sport területén prevenciós szakember. Dietetika szakirányon (BSc) végzett hallgatók, valamint valamely társterületen végzett diplomások számára kínáljuk mesterképzésünket, melyen a hallgatók tovább mélyíthetik ismereteiket. A képzést bemutató videó IDE kattintva érhető el.

A fórum véget ért.

10:00

Kérdezz-felelek: radiográfia specializáció
Hiányszakmaként a magasan képzett radiográfusokat, operátorokat a radiológiai osztályok, CT, MR vizsgálókban, nukleáris medicina, sugárterápiás osztályokon, invazív intervenciós műtőkben várják az állami és magán intézetekben egyaránt. A képzést bemutató videó IDE kattintva érhető el.

A fórum véget ért.

10:00

Kérdezz-felelek: optometria specializáció
A pálya biztos megélhetést biztosít, mert viszonylag alacsony a jól képzett optometristák száma. A végzett optometristák optikai üzletekben tulajdonosként vagy alkalmazottként, ezen kívül kórházak szemészeti osztályain szemorvosok segítőiként, magánszemészeteken, valamint szemüveglencse és kontaktlencse gyártó cégeknél termékmanagerként helyezkedhetnek el. A képzést bemutató videó IDE kattintva érhető el.

A fórum véget ért.

10:30

Kérdezz-felelek: népegészségügyi ellenőr szakirány
A hallgatók a képzés során nemcsak lexikális tudásanyagra tesznek szert, de különböző műszaki folyamatokat is megismernek és megértenek, valamint képesek lesznek ok-okozati összefüggéseiben látni pl. a járványügy, a munkabiztonság és az élelmiszerbiztonság kérdéseit, és elméleti tudásukat a gyakorlatban is alkalmazhatják. A képzést bemutató videó IDE kattintva érhető el.

A fórum véget ért.

10:30

Kérdezz-felelek: szülésznő szakirány
Az egyre népszerűbb hivatás képviselői figyelemmel kísérik a kismama egészségi és lelki állapotát, felkészítik az anyákat a szülésre, az újszülött fogadására, alacsony rizikójú várandósság esetén végezhetnek várandósgondozást, illetve önállóan kísérhetik végig a vajúdás időszakát. A képzést bemutató videó IDE kattintva érhető el.

A fórum véget ért.

11:00

Kérdezz-felelek: gyógytornász szakirány
A gyógytornász – fizioterápia szakma az elmúlt évtizedekben nagyon felértékelődött, a végzettek dolgozhatnak kórházakban, rendelőintézetekben, rehabilitációs intézetekben, magánrendelőkben, civil szervezeteknél, idősek otthonában, a házi betegápolás területén, vagy akár sportolók és parasportolók mellett is. A gyógytornász BSc diploma megszerzése után érdemes folytatni a tanulmányokat mesterképzésünkön. A képzést bemutató videó IDE kattintva érhető el.

A fórum véget ért.

11:30

Kérdezz-felelek: védőnő szakirány
Képzésünk felkészíti a hallgatókat, hogy minden helyzetben képesek legyenek a különféle szocio-kulturális közegben élő emberek számára az egészségmegőrzés érdekében a legsikeresebb támogatást biztosítani a gyermekvállalás és gyermeknevelés időszakában. A képzést bemutató videó IDE kattintva érhető el.

A fórum véget ért.

11:30

Kérdezz-felelek: mentőtiszt szakirány
Mentősként minden nap új kihívásokkal kell szembenézni, hiszen minden eset más – ehhez kitartás és elszántság, valamint szellemi és fizikai fittség is szükséges. Bemutatjuk a képzésünket és az elhelyezkedési lehetőségeket is. A képzést bemutató videó IDE kattintva érhető el.

A fórum véget ért.

12:00

Kérdezz-felelek: egészségturizmus-szervező specializáció
A gyakorlatorientált képzésünkön szerzett multidiszciplináris ismereteknek köszönhetően leendő szakembereink hidat képeznek az egészségügyi szolgáltatás és a turizmus között. A végzett hallgatóink akár az egészségügyi ágazat menedzsment jellegű területein, akár a turizmushoz kapcsolódó területeken, belföldön vagy – az angol nyelven folytatott tanulmányoknak köszönhetően – külföldön egyaránt el tudnak helyezkedni. A képzést bemutató videó IDE kattintva érhető el.

A fórum véget ért.

12:00

Kérdezz-felelek: hang-, beszéd-, és nyelésterapeuta szakirány
Jelenleg Magyarországon csak a Semmelweis Egyetem indít hang-, beszéd- és nyelésterapeuta képzést, mely igazi hiányszakma, és kiváló elhelyezkedési esélyeket biztosít. A képzés során a hallgatók elsajátítják a hangképzésben, beszédmegértésben és beszédprodukcióban érintett struktúrák sajátosságait, a rágásban és nyelésben résztvevő szervek elváltozásainak diagnosztikáját és rehabilitációs terápiás lehetőségeit. A képzést bemutató videó IDE kattintva érhető el.

A fórum véget ért.

12:30

Felvételi és tanulmányi kérdezz-felelek
Dr. Vingender István oktatási dékánhelyettes és a Tanulmányi Osztály munkatársai válaszolnak a tanulmányi kérdésekre (szakiránytól független)

12:30

Kérdezz-felelek: kiterjesztett hatáskörű ápoló mesterképzési szak
A képzés során az egyetem a legkorszerűbb eszközparkot biztosítja, melynek révén a hallgatók megismerhetik az új módszereket és technológiákat. Az élményalapú oktatásban hallgatóink nem csak ismereteket sajátítanak el, de megtanulnak csapatban is dolgozni. A képzést bemutató videó IDE kattintva érhető el.

A fórum véget ért.

12:30

Kérdezz-felelek: táplálkozástudományi mesterképzés
Végzett dietetikusként számos elhelyezkedési lehetőség kínálkozik: kórházi vagy magánrendelői dietetikus, élelmezésvezető, vagy a média, az oktatás és a sport területén prevenciós szakember. Dietetika szakirányon (BSc) végzett hallgatók, valamint valamely társterületen végzett diplomások számára kínáljuk mesterképzésünket, melyen a hallgatók tovább mélyíthetik ismereteiket. A képzést bemutató videó IDE kattintva érhető el.

A fórum véget ért.

12:30

Kérdezz-felelek: fizioterápia mesterképzés
A gyógytornász – fizioterápia szakma az elmúlt évtizedekben nagyon felértékelődött, a végzettek dolgozhatnak kórházakban, rendelőintézetekben, rehabilitációs intézetekben, magánrendelőkben, civil szervezeteknél, idősek otthonában, a házi betegápolás területén, vagy akár sportolók és parasportolók mellett is. A gyógytornász BSc diploma megszerzése után érdemes folytatni a tanulmányokat mesterképzésünkön. A képzést bemutató videó IDE kattintva érhető el.

A fórum véget ért.

12:30

Kérdezz-felelek: egészségügyi tanár mesterképzés
Az egészségügyi tanár életpálya különösen azok számára lehet vonzó, akiknek pedagógiai elhivatottságuk van, és fontosnak tartják, hogy a következő generációkat megismertessék az egészséges életmód alapjaival, valamint hogy az egészségügyi pályák irányába orientálják őket. A végzettek a szakgimnáziumokban több mint 15 szakmai tárgy oktatásában vehetnek részt.

A fórum véget ért.

12:30

Népegészségügyi mesterképzés
A képzés azoknak az egészségügyi szakmával bíró diplomásoknak szól, akik különösen magas szinten szeretnék szolgálni az egészség védelmét és a betegségek, kockázatok megelőzését. Várjuk azon hallgatókat, akik a prevenció fontosságát kiemelten értelmezik mind a fertőző, mind a nem fertőző betegségek vonatkozásában, és szeretnék e területen ismereteiket a legmagasabb szintre fejleszteni.

A fórum véget ért.

13:00

Hallgatói fórum (HÖK)
Az Egészségtudományi Kar hallgatói képviselete a szociális támogatások, hallgatói élet, kari hallgatói érdekképviselet témáit mutatja be.

A fórum véget ért.