Kivételes szellemi élményben volt része annak, aki november 19-én a Nagyvárad téren részt vett Varga Károly professzor emeritus Fénykör – Értékszociológia, nemzetstratégia c. kötetének (Akadémiai Kiadó, 2013) bemutatóján.

A könyvbemutató beszélgetést a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet és Egészségügyi Menedzserképző Központ, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Szervezeti Magatartás Tanszék (Vezetéstudományi Intézet) közösen szervezte, amelyeknek munkatársai közül sokan vallják szellemi inspirálójuknak, mesterüknek a professzor urat.

Hét recenzens méltatta a magyar értékszociológia e kiemelkedő alkotását: Aszalós János, Szabari Vera, Szelényi Iván, Tamás Pál, Tóth Ákos, Tóth Pál Péter, Tringer László.
A méltatások rávilágítottak arra, hogy:

  • a kötet 50 esztendő tudományos munkásságának foglalata – az életműből kibontakozó tudományos teljesítmény némely elemével Varga Károly évtizedekkel járt kortársai előtt,
  • a tíz esztendővel ezelőtti (2003-as) megjelenés friss tudományos kutatási eredményekkel kiegészített mostani kiadása tulajdonképpen két könyv egybeszerkesztve,
  • ez a munka három tudományterület egymást megtermékenyítő ötvözeteként született (szociológia, szociálpszichológia és teológia), és további tudományterületeken alkotók gondolkodását termékenyítheti meg,
  • értő olvasása nem ígér könnyű olvasmányélményt, de mélységei miatt alapvető kézikönyvként ott a helye minden szakterületünkön alkotó, gondolkodó könyvespolcán,
  • a tudományos értékei mellett lenyűgözőek a könyv szélesebb értelemben vett – többek között irodalmi – műveltséget tanúsító asszociációi (ahogy arra több recenzens rámutatott: a mű lábjegyzet apparátusa önálló kötetként is megállná a helyét).

A jelen lévők a kötet mellett méltatták a professzor úr 80-as évekig visszanyúló szervezetfejlesztési projektjeinek – korát messze megelőző és máig ható – jelentőségét.

Néhány fénykép az eseményről: