A tárgy célja a kardiovaszkuláris megbetegedések kórokainak, diagnózisának és kezelésének ismertetése integratív szemlélettel: ezen szorosan összetartozó témakörök több tantárgy között „szétszórt” oktatását 2019 óta blokk-rendszerű oktatás váltotta fel, mely 2024 őszétől öt hetesre bővült. Ennek során az adott blokknak (40-50 hallgató) interaktív elméleti előadásokat tartunk melyek végén a lényeges ismeretekre rákérdező blokk-közi tesztkérdéseket is megbeszélünk. Ezek mellett a 4 hétnyi oktatás során mind betegágy melletti, mind tematikus gyakorlatokon is részt vesznek a hallgatók, de már kiscsoportos, (maximum 5 fős) forgó rendszerben, ezzel is segítve a személyes készségek fejlődését és az interaktivitást. Tematikus gyakorlati helyszínek a hemodinamikai labor, a pacemaker műtő, a hibrid műtő, a szívsebészet, az elektrofiziológiai és katéterablációs labor, a szív CT és MR vizsgálók, a szívultrahang laborok. A gyakorlatok nagy részének a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika ad otthont, azonban az angiológia, a kardiovaszkuláris prevenció és a gyermekkardiológia gyakorlatok külső helyszíneken vannak megtartva.

A blokk során előre nevesített mentor szakorvosok (4-5 fő) is segítik a hallgatókat különböző kórképeket felölelő gyakorlat-centrikus szemináriumokat tartva. A későbbi orvosi működésnek, kommunikációnak egyik fontos eleme az esetbemutatás műfajának elsajátítása. Ezt egy-egy klinikai eset feldolgozásán és szóbeli prezentációjára való felkészítésén keresztül segítik a mentorok.

A vizsgára bocsájtáshoz szükséges a blokkoktatáson való részvételen túl a blokk-közi teszt megírása, egy eset interaktív bemutatása, illetve a mentornál a blokk 4. hetében a gyakorlati vizsga teljesítése.

Az 5. hét a kollokviumi vizsga hete. A kollokvium két lépcsős. Egy 30 kérdésből álló tesztvizsga sikeres megírását követően három szóbeli elméleti tételt húznak a hallgatók melyekre egyenként is buktató hatályú részjegyeket kapnak. A kollokviumi vizsgajegyet a tesztvizsga jegye és a szóbeli tételek minimum elégséges eredményű részjegyeinek átlaga alapján kapják meg a vizsgázók.

Kardiológia, szívsebészet, angiológia és érsebészet követelmény

Intézkedési terv-Kardiológiai Tanszék

Kardiológiai- és szívsebészeti oktatási titkárság elérhetősége

Oktatók hallgatói véleményezése (SeKa bejelentkezést igényel)

Gyakorlati segédletek – Handouts

CMR-graduális-oktatás.pdf
Gyakorlati-vizsga-segédlet.pdf
Haemodinamikailag-stabil-krónikus-szívelégtelen.pdf
Hand-out-ACS-2.pdf
Handout-echo-2018-2.pdf
Kardiovaszkuláris-mágneses-rezonanciás-vizsgálat-ábrák.pdf
Oktatás-Handout-fsz_elfiz.pdf
CMR-graduális-oktatás.pdf
Gyakorlati-vizsga-segédlet.pdf
Haemodinamikailag-stabil-krónikus-szívelégtelen.pdf
Hand-out-ACS-2.pdf
Handout-echo-2018-2.pdf
Kardiovaszkuláris-mágneses-rezonanciás-vizsgálat-ábrák.pdf
Oktatás-Handout-fsz_elfiz.pdf
Name Modified Date Size

 


1. kép – 2023/24 tanév 2. félév értékelései

 


2.kép – 2023/24 tanév 2. félév értékelései