80. születésnapja alkalmából kollégái, barátai, tudományos együttműködésben résztvevő nemzetközi pályatársai köszöntötték dr. Sándor Józsefet a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben rendezett ünnepségen. A Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Tanszék tudományos tanácsadója ez alkalomból Pro Universitate díjat vehetett át dr. Merkely Bélától, az egyetem rektorától.

Dr. Sándor József a laparoszkópiás sebészet hazai úttörője, sebészgenerációk tanítómestere, a tudomány „utazó” nagykövete, számos magas szakmai elismerés címzettje, aki elévülhetetlen érdemeket szerezett egyetemünk nemzetközi elismertségének növelésében és máig is fáradhatatlan motorja szakmai kapcsolataink nemzetközi építésének – méltatta az ünnepeltet dr. Merkely Béla.

„Kiemelkedő szakmai életutad az oktatás, a tudományos kutatás, valamint a gyógyítás hármas egységében példaként szolgál a sebészet múltját tisztelő, jelenének kihívásait vállaló, a jövő sebészetét alakító orvosokkollégáink számára”

– fogalmazott a rektor. Köszöntője végén további szakmai sikereket kívánva Pro Universitate díjat adott át az ünnepeltnek.

„Olyan ember vagy, aki az elkeserítő helyzetekben is mindig képes meglátni a jót, a szépet és az örömtelit” – szólt a professzorhoz dr. Kellermayer Miklós. Az Általános Orvostudományi Kar dékánja megemlékezett azokról a fontos mozzanatokról, amik nemcsak az ünnepelt pályáján, de a kar és az egyetem életében is meghatározó állomások voltak. Dr. Sándor József kiemelkedő szerepet játszott az egyetem külföldi szakmai kapcsolatteremtésében; 1995-ben a Semmelweis Egyetem és a New York State University közötti orvostanhallgatók csereprogramjának létrehozásánál is bábáskodott. Kulcsembere volt 2002-ben a japán Tokyo Medical Universityvel kialakított medikus, majd fiatal orvos csereprogram megszervezésének – sorolta érdemeit. „Baráti bölcsességeidre, kritikus és analitikus tanácsaidra mindig számíthattam” – fogalmazott dr.  Kellermayer Miklós, aki Pilinszky János Kegyelem című versével köszöntötte az ünnepeltet.

Galéria

17KÉP

Dr. Ender Ferenc, a Dél-pesti Centrumkórház Sebészeti Osztályának vezető főorvosa, a Semmelweis Egyetem magántanára napjaink egyik klasszikus sebész, oktató egyéniségének nevezte dr. Sándor Józsefet, akinek munkáját világszerte elismerik és tisztelik. Nevéhez fűződik a Japán-Magyar-Lengyel Sebész Társaság megalapítása is – idézte fel. A professzor pályafutásának nagy részét a Szent István Kórházban töltötte, ezért egy, a kórház történetét bemutató rövid prezentációval lepték meg születésnapja alkalmából, amit dr. Seli Artúrt, a Dél-pesti Centrumkórház Sebészeti Osztályának sebész főorvosa tartott.

Dr. Vereczkei András, a Magyar Sebész Társaság elnökének köszöntő szavait dr. Szabó Györgyi adjunktus olvasta fel, melyben az ünnepelt gazdag életútját részletezte. Dr. Sándor József mindig jó érzékkel ismerte fel a korszak sebészeti fejlődésének irányvonalait, a laporoszkópiás és minimálisan invazív technológiák terjesztésének élére állt, beleértve a robotsebészetet is. Mindig  szívügyének tekintette az oktatást, nemcsak anyanyelvén de az idegennyelvű kurzusok bevetésében  is – mutatott rá. Nemzetközi sebészeti szerepvállalásait jól mutatják társasági tagságai, számtalan fórumon képviselte a magyar sebészet hírnevét, értékeit. Kitüntetései közül kiemelte a Balassa János emlékérmet, mely minden magyar sebésznek a lehető legnagyobb elismerés.

A Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Tanszék jelenlegi és volt munkatársai nevében dr. Ferencz Andrea tanszékvezető köszöntötte a professzort, aki mint fogalmazott, meghatározó szerepet játszott az intézet életében, ott volt minden fontosabb mérföldkőnél. Dr. Sándor József kiváló szervező, előadó, csapatjátékos, szerkesztője, illetve több fejezet szerzője is volt a 2015-ben kiadott Műtéttan tankönyvnek – sorolta.  

Tudományos együttműködésben résztvevő nemzetközi pályatársai, külföldön dolgozó kollégái a világ minden tájáról videóüzenetben köszöntötték az ünnepeltet.

Zárásként dr. Sándor József köszönetet mondott az ünnepségért, majd röviden karrierjére is visszatekintett, mely során sok személyes emléket, történetet osztott meg családjáról, testvéreiről, szüleiről is. Felidézte, hogy a 250 éves Semmelweis Egyetem történetének egynegyedét, 62 évet töltött az egyetemen, egyaránt élvezte az oktatás, a kutatás és a gyógyítás örömét. Konfuciuszt idézve elmondta, olyan munkát választott magának, mely egyben a hobbija is.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem