Dr. Szabó Zoltán a hazai szívsebészet nemzetközi hírű professzora volt, nevéhez fűződik az első hazai sikeres szívtranszplantáció elvégzése is. Munkásságáért a XII. kerület önkormányzata a Hegyvidék díszpolgára posztumusz kitüntetésében részesítette. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az ünnepségen mondott beszédében mestereként és mentoraként emlékezett meg a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika egykori igazgatójáról, aki az egyetem rektorhelyetteseként és dékánjaként is dolgozott.

„Szeretett, de határozott vezető volt. Hallatlan munkabírása, innovatív, progresszív szemlélete, iskolateremtő tevékenysége egyedülállónak számított, és ez tette a magyar szívsebészet ikonikus alakjává. Rengeteg barátja volt, betegei is mindig felsőfokon szóltak gyógyító, empatikus személyiségéről. A klinika valós értelemben vett dolgozója, vagy ahogyan ő fogalmazott, mindenese volt. Ő volt a mindenki véleményét meghallgató és megfontoló professzor, a fiatalokat inspiráló tanár, a klinika korszerű infrastruktúráját megteremtő menedzser és a nehéz politikai időszakban kollegáit védelmező ember” – emlékezett vissza méltatásában dr. Merkely Béla tanárára és mesterére, dr. Szabó Zoltánra, akinek Budapest Főváros XII. kerületi önkormányzata posztumusz ítélte oda a Hegyvidék Díszpolgára kitüntető címet.

Dr. Szabó Zoltán 1954-ben, Pécsett kezdte orvosi pályafutását Kudász József professzor tanítványaként. 1957-től a Városmajori Klinikán folytatta munkáját, ahol 1981-től, 11 éven át igazgatóként is dolgozott. A Magyar Kardiológusok Társaságának kezdettől fogva, tanácsadó testületének 10 cikluson át, elnökségének – a Szívsebész Társaság elnökeként – 2 cikluson át volt tagja. „Olyan időszakban vezette a legnagyobb hazai szívsebészeti centrumot, amikor a sebészeti eljárások rohamos fejlődésével a vasfüggöny mögött bizony nehezen lehetett lépést tartani. Pontosan ezen nehézségek erőn felüli legyőzése jelentették Szabó professzor és munkatársai elévülhetetlen érdemeit, amelyeknek köszönhetően a 90-es évek elejére hazánkban is megvalósulhattak a legmodernebb szívsebészeti eljárások” – mutatott rá a Semmelweis Egyetem rektora, kiemelve: pályája betetőzéséül 1992-ben dr. Szabó Zoltán végezte el az első hazai szívátültetést.

Dr. Merkely Béla felidézte: olyan orvos volt, aki nemcsak betegei és kollégái, de az egész klinika útját is egyengette. „Mindig elsőként ért a Városmajori Klinikára reggel háromnegyed 6-kor, és utolsóként ment onnan haza. Az egyetem rektorhelyetteseként és az Általános Orvostudományi Kar dékánjaként is hűségesen dolgozott, komoly diplomáciai érzékével sok csatát megnyert intézete számára, annak értékeit és érdekeit a végsőkig képviselte” – mondta el a rektor, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika jelenlegi igazgatója, aki felidézte: 29 évvel ezelőtt dr. Szabó Zoltán vette fel őt az intézményhez. „Alig volt olyan nap, amikor ne beszéltünk volna egymással. Úgy tiszteltem, mintha az apám lett volna – de nemcsak én, a klinika valamennyi orvosa a tanítványának érezhette magát” – hívta fel a figyelmet dr. Merkely Béla. A rektor felidézte dr. Szabó Zoltán nemzetközi hírű szívsebész munkásságának legfőbb eredményeit és az elismeréseket, amelyekben ezekért részesült: Balassa János-, Semmelweis Ignác-, Batthyány-Strattman- és Széchenyi-díjat is átvehetett; 2015-ben bekövetkezett halála miatt a Hegyvidék Díszpolgára kitüntető címet pedig posztumusz kaphatta meg. „Előttünk járt, példát mutatott. Most rajtunk a sor, utódokon, hogy az örökséget jól felhasználva folytassuk a munkát” – tette hozzá dr. Merkely Béla.

A MOM Kulturális Központ kupolatermében megrendezett ceremónián Pokorni Zoltán polgármestert Honti Krisztina alpolgármester képviselte, aki beszédében rámutatott: az erre hivatott grémium teljes egyetértésben döntött dr. Szabó Zoltán kitüntetéséről. „Egy fantasztikus szellemi hagyatékot hagyott hátra, és úgy gondolom az a nagyszerű, hogy sokan vannak, akik ezt a hagyatékot tovább tudják éltetni” – fogalmazott beszédében az alpolgármester, aki dr. Merkely Béla mellett dr. Szabó Zoltán fiát, dr. Szabó Andrást emelte ki, mint első számú örököst. Utóbbiról elmondta: személyesen is évtizedek óta ismeri, így maga is megtapasztalhatta szakmai tudását, de mindezt az is alátámasztja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén édesapja után őt is Batthyány-Strattman-díjban részesítette.

A Hegyvidék díszpolgára cím olyan magyar vagy külföldi személynek adományozható, aki Budapest főváros XII. kerületének gazdasági, társadalmi, tudományos, sport vagy művészeti életében maradandót alkotott; életművével, kiemelkedő munkásságával olyan országos vagy nemzetközi elismerést szerzett, amely hozzájárul Hegyvidék jó hírnevéhez. A kitüntetést dr. Szabó Zoltán özvegye, dr. Szabó Zoltánné Richter Lenke, valamint fia, dr. Szabó András vették át. A ceremónián Gulyás Dénes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes adott rövid koncertet, és levetítették a Hegyvidék Televízió emlékező kisfilmjét is. 

Dr. Szabó Zoltánról szóló korábbi cikkünk, és a vele készített kisfilmünk:

 

Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem