A koronavírus elleni védekezés során végzett meghatározó szakmai munkája és a lakosság tájékoztatásában játszott kulcsszerepe elismeréseként választotta a 2020-as Év emberének dr. Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát a Figyelő. A szerkesztőség idén hatodik alkalommal ítélte oda a díjat. A rektor az elismerés kapcsán adott címlapos interjújában beszélt egyebek mellett arról is, hogy az optimista forgatókönyv szerint nyár elejére érhetjük el a nyájimmunitás kialakulását.

Dr. Merkely Béla munkájának kiemelkedő fontossága és jelentősége van a pandémiás helyzetben, szaktudása mellett a tájékoztatásában is kulcsszerepet játszott, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a koronavírus miatti járványt tudatosabban vészelje át a lakosság – indokolta a lap, hogy miért a Semmelweis Egyetem rektorát választották a 2020-as Év emberének.

A Figyelő a díj odaítélése alkalmából címlapinterjút is közöl a rektorral. Ebben dr. Merkely Béla kitér egyebek mellett arra is, hogy tíz hónapja élünk együtt a COVID-19 kórokozóval, melyről egyre többet tudunk, de még messze nem ismertük ki teljesen. Az biztos, hogy jelen tudásunk szerint a koronavírus okozza az egyik leginkább fertőzőképes felsőlégúti megbetegedést az ismertek közül, mely roppant hatékonyan használja ki immunrendszerünk gyengeségeit – fogalmaz. Szólt arról is, hogy a nyájimmunitás akkor alakulhat ki, ha az átoltott és a korábban megfertőződött emberek száma eléri a lakosság hatvan százalékát, és ez eredményezheti a járvány megszűnését. Optimista forgatókönyv szerint ezt a nyár elejére érhetjük el – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy egyelőre nem tudjuk mi az oka a betegség változatos kórlefolyásának, úgy vélte, a vírus valószínűleg környezeti és genetikai hatásoknak köszönhetően szelektál bizonyos betegcsoportokat, és az abban szenvedők esetén nagyon súlyos lefolyást eredményez. „Amíg nem alakul ki a nyájimmunitás, addig mindannyian veszélyben vagyunk, az időskor, az elhízás, az onkológiai betegségek és a cukorbetegség mellett a legsúlyosabb lefolyása a vírusfertőzésnek” – emelte ki.

Hangsúlyozta azt is, ebben a rendkívüli helyzetben megmutatkozott az összefogás ereje is.  „Rektorként nagyon büszke vagyok egyetemünk minden dolgozójára, akik a kezdetektől kivették a részüket a járvány elleni küzdelemben” – mondta.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem (kiemelt kép); Figyelő-címlap