Az október 7-9 között, második alkalommal megrendezett Hungaromed Egészségügyi és Orvostechnológiai Kiállítás több konferenciáját és szakmai eseményét is a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kara és a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság szervezte, főként a digitális egészségügy, a mesterséges intelligencia, a kórházi menedzsment stratégia, a betegbiztonság, az adat- és kiberbiztonság, a táplálkozástudomány és a demencia aktuális témáira fókuszálva.
A Kreditmaraton elnevezésű konferenciákon és továbbképzéseken összesen akár 75 kreditpontot is szerezhettek az egészségügyi dolgozók.
A Digitális egészségügy – háttérintézményi prioritások konferencián sor került egy kerekasztalbeszélgetésre is digitalizáció témában, melyen részt vett a Semmelweis Egyetem két dékánja, a legfontosabb háttérintézmények képviselői (OVSZ, OMSZ, ÁEEK),továbbá a négy orvosi egyetem hallgatói egyesületeinek elnökei (BOE, DOE, SZOE, POE).
A kiállítás adott helyet a 41. Medicina Fórum eseményeinek is. A nagy múltú egészségpolitikai fórum és kerekasztal beszélgetés mellett ünnepélyes keretek között díjazták a kiemelkedő egészségügyi intézményeket. Idén először adták át a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság által alapított Év Medikusa díjat. A fórumon bemutatták a Medicina Évkönyvet, amely már megvásárolható az iMedio és Relay üzletekben is.

Az idei Hungaromed második napján, kreditpontos képzés keretén belül zajlott a betegbiztonságot is támogató betegoktatásról szóló konferencia, ami az egyik legnépszerűbb rendezvényünk volt.
Az EMK hazai környezetben elsőként karolta fel a betegoktatás intézményi kialakítását, hangsúlyozva, hogy jó betegoktatás csak szervezett keretek mentén valósítható meg.
A jógyakorlat fejlesztés során az intézményekből érkező szakemberekkel közösen számos olyan szempontot sikerült azonosítani, amely megismerése támpontot ad a képzéseinkre érkező intézményeknek a saját betegoktatási témájuk kialakításához.

A betegoktatáshoz szükséges plusz idő és kapacitás jó szervezéssel optimalizálható, így megvalósíthatóvá válik. Jelen ismereteink alapján hazánkban a betegoktatás kialakítására vonatkozóan eddig nem volt ilyen részletgazdag módszertan, a Betegbiztonsági Konferencián szakértőink működő példák sorával mutatták be, hogy miként lehet a betegoktatást a mindennapi ellátás folyamatába beilleszteni, annak részévé tenni.
Tanszékcsoportunk távlati célja, hogy minden egészségügyi intézményben legyen legalább egy kolléga, aki elvégzett egy minőségügyi és betegbiztonsági képzést, aki képes a kapcsolódó eszköztár készség szintű alkalmazására illetve, hogy az egészségügyi oktatási rendszerből kikerülő minden orvos, szakdolgozó és vezető halljon a betegbiztonság témájáról a tanulmányai során.
 
A tárolt adatok 30 százaléka az egészségügyben keletkezik, a berendezések hálózatba kötöttek, 2020-ra 50 milliárd eszköz lesz a hálózat része. Ez óriási biztonsági kihívás, az egészségügyben az innovációs potenciál és az adatbiztonság verseng egymással. Az adat sajátossága azonban az, hogy a lopást nem vesszük észre, mert az információt úgy tulajdonítják el, hogy közben nem tűnik el, ottmarad – emlékeztetett Palicz Tamás, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának stratégiai igazgatóhelyettese a Hungaromed Egészségügyi Szakkiállítás és Konferencia hétfői digitális egészségügyről szóló tanácskozásának záróelőadásában.
Új bankkártyaszámot könnyedén kérhetünk, de a retinánk digitális képét nem tudjuk törölni, ez alapján bárhol felismerhetnek minket a világban. Az egészségügyi adatok jelentős része nem cserélhető le, életünk végéig megmarad, az adatokat ezért sokkal erőteljesebben kell védeni.