Kollár János: Befogadó társadalom – befogadó iskolák. In: Endrődy Orsolya, Svraka Bernadett, F. Lassú Zsuzsa (szerk.) Sokszínű Pedagógia: Inkluzív és multikulturális szemléletmód a pedagógiai gyakorlatban. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2020. pp. 270-279. ISBN 978-963-489-255-7, ISBN 978-963-489-256-4 (pdf).
Részletek a könyvfejezetből:
3.1. „Másnak” lenni
Ha manapság valaki „másságról” beszél, általában a szexuális orientációjából fakadó kisebbséget érti alatta. Pedig „másnak” lenni nem csupán azt jelenti, hogy valaki szexuális érdeklődése eltér a többségétől. Bizonyos szempontból persze mindenki „más”, hiszen mindnyájunknak van olyan tulajdonsága, képessége, amely eltér a többiekétől, amely egyedivé tesz bennünket. Vannak azonban olyan „mások”, akik „mássága” többnyire nyilvánvaló, nem szükséges „coming out” a nyilvánosságra hozatalához, és e „másságuk” stigmatizálttá, a társadalomból bizonyos mértékig kirekesztetté teszi őket. Ők a fogyatékossággal élő emberek. (…)
3.2. A pedagógusok szerepe
A fogyatékossággal elő emberek kirekesztettség elleni küzdelme sohasem válhat egy-egy család magányos harcává. A rászorulók jogaiért való fellépés során igen nagy felelősség hárul a pedagógustársadalomra. Az, hogy egy gyermek hogyan viszonyul fogyatékossággal elő társához, alapvetően a családban és a nevelési intézményekben dől el. Ez azonban nem csupán felelősség, hanem lehetőség is. A befogadó társadalom létrejötte nem lehet kényszer szülte folyamat, sokkal inkább érdemes úgy gondolni rá, mint olyan esélyre, amely egyrészt segíti a fogyatékossággal elő embereket, másrészt legalább ugyanolyan mértékben hasznára van a társadalom többi tagjának is, hiszen ennek során félelmek, félreértések, előítéletek oldódnak fel. (…)
3.3. Fogyatékossággal élő gyermek az osztályban
Milyen teendők várnak a pedagógusokra akkor, ha sérült gyermek érkezik az osztályba? Régi és a mai napig is heves vita tárgya, hogy az ilyen gyermekeket külön kell-e választani, speciális osztályokba helyezve, ahol kevesebb kudarc éri őket, vagy integráltan, a többi gyermekkel együtt kell tanítani, mely esetben viszont a többiek természetesnek fogják tekinteni, hogy osztálytársuk más szellemi és/vagy fizikai, magatartásbeli tulajdonságokkal rendelkezik. Az optimális megoldás természetesen a személyre szabott oktatási módszerek kialakítása, azaz a megváltozott képességű gyermekeknek más, számukra is sikerélményt nyújtó feladatokat kell adni az osztályban. A toleranciára nevelés sokszorosan megtérül a későbbiekben, amikor a felnövekvő nemzedék elfogadóbban, empatikusabban fordul olyan embertársaik felé, akik valamilyen tekintetben mások, mint ők. A sérült gyermekek számára biztosítandó sikerélmény egyik módszerének titka abban a trendben rejlik, amely manapság egyre inkább tért hódít az oktatás terén, ez pedig a gamifikáció, magyarul: játékosítás. (…)
3.4. A befogadás
A befogadó társadalom mikroközössége a befogadó iskolai osztály. Ennek létrehozása, megszervezése talán könnyebb, ha a „befogadás” szót mozaikszónak tekintjük, ahol minden egyes betű külön jelentéssel bír az alábbiak szerint:
B = Barátkozás
E = Elfogadás
F = Felismerés
O = Organizáció
G = Gazdagodás
A = Adaptálás
D = Direkt segítségnyújtás
Á = Állami lehetőségek
S = Segélyszervezetek, alapítványok
(…)
3.5. A küldetés
Mi a küldetése a fogyatékossággal élőknek? Amikor a halmozottan sérült gyermekekkel dolgoztam elő-előfordult, hogy némelyikük megkérdezte, miért van a világon, mi értelme van az életének. Ilyenkor mindig ugyanazt válaszoltam: „Te tanítod meg a világot arra, hogy vannak másfajta emberek is. Ennél jobban ezt más nem tudja csinálni”. Valóban: a fogyatékossággal élő emberek küldetése a másság megismertetése, elfogadtatása. (…)