Közel ötszázan vettek részt az ötödik Tour de Bókay jótékonysági kerékpáros felvonuláson, ahol családi programokkal is várták az érdeklődőket. A 10 kilométeres távú, I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikától a Bókay-kertig tartó biciklizésen részt vett Máté Dorka, az első idehaza tüdőtranszplantált kislány, illetve a klinika jószolgálati nagykövete, Nagy–Kálózy Eszter színművész is. Az eseményen összegyűlt adományokból infúziós pumpát vásárolnak.

Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika 175 éves jubileumát egy kerékpáros felvonulással ünnepelte 2014-ben, ezt a hagyományt folytatva idén már 5. alkalommal kerékpároztak együtt a klinika dolgozói, betegei és szüleik, hogy felhívják a figyelmet az egészséges életmódra, a mozgás fontosságára, illetve a klinika tevékenységére, valamint az egész magyar gyermekgyógyászatra – mondta dr. Szabó Attila, a klinika igazgatója.

Idén a rendezvényhez kapcsolódva zajlott a klinika koraszülött osztályának szokásos éves találkozója, a PIC-NIC is, ahol a koraszülött gyerekek és szüleik újra találkozhattak a nővérekkel, orvosokkal, megoszthatták egymással tapasztalataikat. Számukra “A te hangodat ismerem” Alapítvány munkatársai zenés foglalkozást tartottak, ahol a szülők és gyerekek közösen énekeltek. A kerékpározást követően a Bókay-kertben, ahová további 200 ember csatlakozott, hogy részt vegyen a családi programokon, Ricsi bohóc és a Bum Bum zenekar szórakoztatta a kicsiket egy adomány koncerttel, emellett ugrálóvár, lufihajtogatás, arcfestés és csillámtetoválás is szerepelt a programok között, a gyerekklinika több osztálya is kitelepült a helyszínre és házi süteményekkel várták a kerékpározókat, illetve közös zumbázásra is volt lehetőség. 

Idén második alkalommal a Magyar Vöröskereszttel együttműködve a helyszínen véradást is tartottak. Végigtekerte a 10 kilométeres távot Máté Dorka, az a 13 éves kislány is, akin először hajtottak végre idehaza gyermek-tüdőtranszplantációt márciusban,  illetve a gyermekklinika jószolgálati nagykövete, Nagy–Kálózy Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. A nevezési díjakból közel 240 ezer forint folyt be, ezt duplázza meg az eseményt támogató Amway cég. A bevételt infúziós pumpa beszerzésére fordítják.

A programokat támogatta a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány, XVIII. kerületi önkormányzat, Városgazda XVIII. Kerületi Nonprofit Zrt., Városgazda Utánpótlás Akadémia, Amway Hungária Marketing Kft, Ricsi Bohóc és a Bumbum Zenekar, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány, a Mélyforrás Alapítvány, a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat, A te hangodat ismerem Alapítvány, Eisberg, Magyar Vöröskereszt, Budapest Bike Maffia, Balkar Bringaszervíz, Bókay Kalandpark, 4Season Síiskola, Golden Ace Teniszklub, az Instruktor Öntevékeny Csoport, a Bátor Tábor GO program, valamint a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány.

Kiss-Bódi Bernadett
Fotó: Erdős Dénes

Meditime időpontfoglaló rendszer

Figyelem! Az online előjegyzési rendszer tekintetében Klinikánk az eddigi Reservio rendszerről átáll a Meditime rendszerére. Az átállás miatt 2023. augusztus 17-27. között nincs lehetőség a szakrendelésekre való előjegyzésre. Augusztus 28-tól a Klinikánk honlapján keresztül elérhető linken tudnak időpontot foglalni, amit a honlapon a Betegellátás -> Járóbeteg ellátás menüpontok alatt találnak. Megértésüket köszönjük!