Március végén végezték el az első gyermek tüdőátültetést Magyarországon az Országos Onkológiai Intézet (OOI) és a Semmelweis Egyetem együttműködésében. A 13 éves Máté Dorkának cisztás fibrózis miatt volt szüksége a beavatkozásra. A műtét úttörő szerepéről sajtótájékoztató keretében számoltak be a Semmelweis Egyetem és az OOI munkatársai.

Dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettes felidézte, hogy az elmúlt fél évben számos kiemelt jelentőségű donáció történt Magyarországon, így például az 500. hazai szívátültetés, a tízezredik transzplantáció, most pedig az első gyermeken elvégzett tüdőátültetés. Kiemelte, hogy több mint 50 szív-, 170 vese-, közel 80 máj-, 4 hasnyálmirigy-transzplantáció történt a Semmelweis Egyetemen egy év alatt, míg az OOI-vel együttműködésben 25 tüdőtranszplantáció zajlott Budapesten egy év alatt. A Semmelweis XXI fejlesztési projekt kiemelten foglalkozik a további szervtranszplantációs infrastukturális fejlesztésekkel – tette hozzá. A tüdőtranszplantációkat az OOI-vel való szoros szakmai együttműködésben végzik el: a műtétek az intézetben történnek, míg a betegek kiválasztása és utógondozása az egyetem feladata – tájékoztatott.

Az OOI feladata, hogy a magyar daganatos betegek legmagasabb szintű ellátását biztosítsa – szólt dr. Kásler Miklós főigazgató hozzátéve, hogy Közép-Kelet-Európában egyedül az OOI rendelkezik a legmagasabb minőségi szinthez szükséges akkreditációval. Örömét fejezte ki a Semmelweis Egyetem és az intézet együttműködéséért a tüdőtranszplantáció meghonosításában, amely beavatkozás korábban hiányterület volt. Az első, 2015-ös műtét óta 46 átültetést végeztek el, azóta mindössze egyetlen magyar beteget kellett Bécsben operálni.

Máté Dorka műtétre való felkészítését és utógondozását az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán végzik. Dr. Szabó Attila igazgató szólt róla, hogy a klinika a gyermektranszplantáció (tüdő-, máj-, vesetranszplantáltak) hazai központja, jelenleg 200 gyermek gondozását látják el. Dorka egy genetikai hátterű, veleszületett betegség, az ún. cisztás fibrózis miatt került abba a helyzetbe, hogy tüdeje 13 év alatt véglegesen károsodott és átültetéssel lehetett csak megmenteni az életét. Évente 22-23 gyerek születik Magyarországon ezzel a betegséggel, melynek következtében a tüdőben lényegében megszűnik a légcserére alkalmas terület – mutatta be a betegséget.

A honlapunknak adott interjúban az elő- és utógondozást végző dr. Kovács Lajos, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Pulmonológia és Immunológiai Osztály vezetője beszámolt róla, hogy elsőként 2004-ben járt tanulmányúton Bécsben, hogy elindítsa a cisztás fibrózis terápiás lehetőségeinek hazai megszervezését. 2005-ben már elvégezték Bécsben az első magyar gyermek tüdőátültetését, azóta pedig 25 tüdőtranszplantáció történt. A gyerekek utógondozása itthon történik.

Az OOI Aneszteziológiai és Központi Intenzív Terápiás Osztály vezetője, a beteg aneszteziológiai és intenzív terápiás kezelését is végző dr. Elek Jenő felhívta a figyelmet, hogy felnőttek esetén világszerte évente tízezres nagyságrendű tüdőátültetés történik, míg gyerekeknél száznál is kevesebb ilyen operációt végeznek, Bécsben évente 1-2 pácienst műtenek meg. Máté Dorka esetéről szólva ismertette, hogy a beavatkozás során minden rendben zajlott, a kislány már négy nappal a műtét után mosolygott. Egy ilyen operáció egyfajta újjászületés – fogalmazott dr. Elek Jenő, ezzel is érzékeltetve, milyen jelentősen javítja a beteg életminőségét az elvégzett beavatkozás.

A tüdőátültetéssel életeket adunk, és vadonatúj technikák kerülnek be a hazai egészségügybe – mondta dr. Rényi-Vámos Ferenc, az OOI bázisán működő  Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinika docense hangsúlyozva, hogy a környező országok közül egyedül Bécsben végeznek hasonló operációkat. Az OOI Mellkassebészeti Központjának vezetője felidézte a tüdőtranszplantációs program hazai meghonosítását, végül kiemelte, hogy a legnagyobb érdem Dorkáé, akinek derűs hozzáállása mindenki számára példát jelent.

A műtét hatalmas fellélegzés volt számomra – mondta online, élő videóbeszélgetés során Máté Dorka, aki beszámolt róla, hogy már egyedül sétál, és a műtét előtti állapothoz képest duplájára javult a légzésfunkciója. A 13 éves kislány szeptember óta kórházban van, ezért megragadta az alkalmat, hogy üzenjen barátainak és családtagjainak is. Hozzátette, van egy bakancslistája: szeretne megtanulni síelni, sokat utazni, eljutni Ausztráliába, bepótolni az elmúlt 13 évet.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.