„A Semmelweis Egyetem Alapítványt, és ezen keresztül a koraszülött és veleszületett fejlődési rendellenességgel élő gyermekeket ellátó Semmelweis Fejlődéstámogató Központ bővítését támogatja az idei évben a közmédia Jónak lenni jó! kampánya. Ennek keretében mostantól a december 17-i egész napos műsorfolyam adásba kerüléséig minden nap foglalkozik a témával az MTVA valamelyik csatornája. A karitatív kampány ideje alatt többféle módon is lehet támogatni a Semmelweis Egyetem alapítványának tevékenységét. (…)
Az egyetem Bókay utcai Gyermekgyógyászati Klinikáján öt éve alakult egy Fejlődésneurológiai Ambulancia, azzal a céllal, hogy a gyerekek fejlesztésében részt vevő szakemberek ne időben és térben elkülönülve, hanem közösen foglalkozzanak a gyerekekkel. Az utógondozás során folyamatosan követik az érintettek testi, pszichés és pszichomotoros fejlődését, egyszerre vannak jelen a különböző területeket képviselő fejlesztő szakemberek (mozgásterapeuta, gyógytornász, konduktor, gyógypedagógus, pszichológus, valamint a gyermek gondozását végző szakorvosok), és edukálják a szülőket is.
Dr. Szabó Attila hangsúlyozta: a cél, hogy – a támogatások segítségével – az egyhelyiséges kis ambulanciát felváltsa a nagyobb alapterületű, korszerű eszközökkel felszerelt Semmelweis Fejlődéstámogató Központ, amelyben első lépésben a jelenlegi 650-700 helyett akár kétezer koraszülött, illetve veleszületett fejlődési rendellenességgel élő gyereket is ellátnának egészen 8 éves korig.”