Örömmel adjuk mi is hírül, hogy a Szervátültetettek és Művesekezeltek XI. Európa-bajnokságán a magyar csapat összesítésben a 2. helyen végzett, a csapat tagjai között pedig a korábban a Bókay Gyermekklinikán kezelt gyerekek is megtalálhatók! 
Csak a házigazda Egyesült Királyság előzte meg a magyar csapatot az éremtáblán a Szervátültetettek és Művesekezeltek XI. Európa-bajnokságán. A tizenkét sportág különböző korosztályokban megrendezett viadalán összesen 41 arany-, 40 ezüst- és 42 bronzérmet harcoltak ki a mieink.
„Nagyon boldog vagyok, hogy amire 2019 óta készültünk, azt most sikerrel megvalósítottuk, hiszen a Covid-járvány következtében ez volt az első nemzetközi versenylehetőség a szervátültetettek számára. Az éremtábla önmagáért beszél” – adott gyorsértékelést Berente Judit, az EB-csapat vezetője, a Magyar Szervátültetettek Szövetsége elnöke, akit 2020-ban az Év Fogyatékos Sportolójának választottak. „Az külön öröm, hogy a járványfenyegetettség dacára mindenki egészségesen tért haza. A szervezők profik voltak a megelőzésben is” – tette hozzá.
A 26 ország részvételével Oxfordban megrendezett Európa-bajnokságon nyolc máj-, négy szív-, egy tüdő-, harmincegy vese- és öt csontvelőtranszplantált, valamint két művesekezelt magyar versenyző vett részt. Tizenkét sportágban (asztalitenisz, atlétika, bowling, darts, kerékpár, petanque, squash, tenisz, röplabda, tollaslabda, úszás, virtuális triatlon) mérték össze erejüket. A legeredményesebb sportágak az úszás, az atlétika, az asztalitenisz és a bowling voltak, de a petanque is hozott több aranyat.
„A Magyar Szervátültetettek Szövetsége hálás mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a szervátültetett csapat részt vehetett az Európa-bajnokságon. Köszönet jár a lelkes szurkolótábornak is, hogy pluszenergiát adtak versenyzőinknek” – emelte ki Berente Judit.
A sikeres magyar versenyzők között szerepeltek a korábban Bókay Gyermekklinikán kezelt gyerekek is!
Domonkos Ádám 19 éves, veleszületett májbetegsége miatt 6 hónapos kora óta májtranszplantált: édesanyja májlebenye mentette meg az életét. Ádám már 7-8 éves korában megismerkedett az uszoda világával, amelyben otthon érezte magát. 2014 óta rendszeresen vesz részt szervátültetett sportolók számára megrendezett Európa Bajnokságon és Világjátékon – sikerrel. Az idei évben az Oxfordban megrendezésre kerülő Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságán a 6. alkalommal képviselte Magyarországot. Az idei év rendkívül különlegesen alakult számára, hiszen először versenyzett a felnőtt mezőnyben, nem is akárhogyan: 50 méter és 100 méter mellúszásban a második helyen csapott a célba, míg 50 méter és 100 méteres gyorsúszásban a harmadik helyen végzett. Emellett oszlopos tagja volt a gyorsúszó váltónak, valamint a vegyes váltónak. Mindkét esetben a harmadik helyen sikerült célba érnie a magyar csapatnak.
Ádám így 2 ezüst- és 5 bronzéremmel zárta az idei Európa Bajnokságot.
Sipos Tímea, a Pécsen élő 16 éves úszólány, aki veleszületett májbetegsége miatt 11 hónapos kora óta májtranszplantált. Egészen kiskorától úszik, hazai- és nemzetközi versenyeken is állhatott már a dobogó tetején, 2014-ben versenyzett először a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságán. Azóta is a Trappancs Egyesület versenyzője, aki a PSN Zrt edzésein készül fel a versenyekre. Idén először versenyzett a felnőtt (16-29) mezőnyben:
100 méter hátúszásban nagyon vigyázott a korábbi Európa bajnoki címére és sikerült megvédenie, emellett 400 méter gyorsúszásban ezüstérmet, 50 m gyorsúszásban bronzérmet, valamint a 4×50 méteres gyorsváltó tagjaként bronzérmet szerzett.
Nagy Réka 18 éves, a szervátültetett atlétacsapat legfiatalabb tagja.
Betegségét gyermekkorában diagnosztizálták, majd 2015-re elkerülhetetlenné vált a veseátültetés.
A betegsége évei alatt is futott, majd a sikeres szervátültetés után csatlakozott a Trappancs Egyesület sportolóihoz és kezdett el versenyszerűen atletizálni: a Mosonmagyaróvári Atlétika Club edzéseire jár, a Trappancs Egyesület színeiben versenyez, a futó- és dobószámok rajongója és űzője. Rutinos versenyző, mind a Szervátültetettek Világjátékán, mind az Európa Bajnokságon szerzett már minden típusú érmet.
Ezen az Európa Bajnokságon versenyzett először a felnőtt mezőnyben: 400 méteres síkfutásban és gerelyhajításban ezüstérmet-, majd 800 méteres síkfutásban – új egyéni csúccsal – bronzérmet szerzett. Az 5 km-es utcai futásban – a csapat legfiatalabb atlétájaként bronzérmes lett. Az általa legjobban várt versenyszám a súlylökés volt, melyen sikerült a korosztályos Európa bajnoki címet megszereznie.
Réka így az idei Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságát teljes éremkollekcióval zárta: 2 bronz-, 1 ezüst- és 1 aranyéremmel térhetett haza a versenyről.
Szabó Bence 18 éves, 2011 óta veseátültetett sportoló. A sikeres veseátültetés óta iskolába jár, igyekszik teljes életet élni, és néhány éve csatlakozott a Trappancs Egyesület sportolói közé: az asztaliteniszre esett a választása. Hazai versenyeken már számtalanszor bizonyított, szorgalmas és fegyelmezett versenyzőként jutott el élete első nemzetközi versenyére Oxfordba.
Az asztaliteniszversenyek első napján az egyéni versenyeken a legjobb 8 között búcsúzott a mezőnytől, majd másnap a férfipárosok versenye nehéz helyzetet hozott a legfiatalabb, Európa Bajnokságon most először versenyző vesetranszplantált fiúknak: az egyik legnehezebb csoportba kerültek, ráadásul az első meccsüket a végül Európa Bajnokká vált magyar férfipárossal játszották. Hősiesen küzdöttek, rengeteget tanultak és végül felállhattak a dobogó harmadik fokára.
A legfiatalabb veseátültetett páros, Szabó Bence és a cserszegtomaji 17 éves, szintén veseátültetett asztaliteniszező társa és barátja – Móricz Barnabás – bronzérmesek lettek!
Móricz Barnabás 17 éves, kétszeres veseátültetett, cserszegtomaji versenyző. Az első veseátültetése 2008-ban történt – 3 éves korában, majd néhány év múlva szükség volt egy következőre: 2014-ben édesapja adta kisfiának egyik veséjét. Édesapja egészen fiatalkora óta asztaliteniszezik, a sport szeretete körülöleli az egész családot, így nem volt kérdés, hogy Barnabás is megpróbálja ezt az utat járni. Édesapja edzése mellett évek óta gyakorol, fejlődik, a Trappancs Egyesület versenyzőjeként a szervátültetettek hazai versenyrendszerében már többször sikeresen szerepelt. Élete első nemzetközi versenye volt ez az Európa Bajnokság, mely sok izgalmat, némi könnyet és még több örömöt hozott: Barnabás az egyéni asztalitenisz versenyeken ezüstérmet szerzett, majd a férfipárosok versenyében – 18 éves veseátültetett asztaliteniszező társával, Szabó Bencével – a dobogó harmadik fokára állhattak fel.
Bár már nem gyerek, mégis örömmel írjuk meg:
Gyurkó Alexandra – a herendi szervátültetett úszólány – veleszületett májbetegsége miatt 25 éve, 9 hónapos kora óta májtranszplantált. 1997 májusában édesanyja májlebenye adott neki új esélyt az élethez. Kisgyermekkora óta úszik, a Trappancs Egyesület versenyzőjeként világbajnoki és Európa bajnoki címeket is szerzett már az elmúlt 15 évben a szervátültetettek nemzetközi versenyrendszerében. Ez az Európa Bajnokság különleges volt számára, mert nem csak úszóként versenyezhetett, hanem csapatvezetőként is debütált.
Az uszodában óriási csatát vívott 400 méter gyorsúszásban, végül megszerezte a korosztályos Európa bajnok címet, majd 100 méter hátúszásban bronzérmet szerzett. A 4×50 méteres gyorsváltó, és a 4×50 méteres vegyesváltó tagjaként még kétszer állhatott a dobogó harmadik fokára, így ezt az Európa Bajnokságot egy aranyéremmel és három bronzéremmel zárta.
 
Szívből gratulálunk mindannyiuknak!
Fotók: Magyar Szervátültetettek Szövetsége