“Fontos, hogy már csecsemőkorban elkezdjük kialakítani gyermekünk jövőbeli táplálkozási szokásait – hívta fel a figyelmet Kiss Erika. Az I. Sz. Bókay Gyermekklinika vezető dietetikusa elmondta: ideális esetben 6 hónapos korig kizárólag anyatejes táplálást kap a baba, utána azonban nagyon fontos a fokozatosan bevezetett hozzátáplálás, hogy elegendő vashoz és fehérjéhez jusson. Ennek elkezdéséhez bizonyos idegrendszeri érettségre is szükség van, például tudjon ülni, meg tudja tartani magát a baba, illetve legyen egyfajta érdeklődése az ételek iránt – sorolta. A dietetikus tanácsa szerint a folyadéktól szép lassan haladjunk a darabos ételek irányába; eleinte a zöldségekkel és gyümölcsökkel, illetve az ezekből készült pürékkel érdemes próbálkozni, amit teljesen natúr, fűszerektől mentesen készítsünk el. A puffasztó zöldségeket fedő nélkül érdemes párolni, így jobban elpárolog belőle az illóolaj, és kevésbé lesz megterhelő a gyomornak.”
A beszélgetés az alábbi linkre kattintva megtekinthető a mediaklikk.hu oldalán 18:00 perctől, illetve 50:14 perctől.