A következő Tudományos KV alkalmával (2016. február 17-én, 8.30-10.00, NET
Fsz. 81.) Dr. Asztalos Bernadett mutatja be új kutatási
területét.
Előadásának címe: Az MQM modell – mentálhigiéné és
minőségbiztosítás a gyógyításban részvevőkért. Mindenkit szeretettel várunk.
Dr. Asztalos Bernadett bemutatkozása:
„Nem egy kész kutatást szeretnék bemutatni, hanem kihasználni azt a lehetőséget, hogy tapasztaltabb kutató kollégák meglátásaival tovább javíthassam a koncepciót.
A téma munkacíme:
Mentalhygienia et Quality Assurance pro Medic címet kapta. Magyar megfelelője lehetne a mentálhigiéné és minőségbiztosítás a gyógyításban részvevőkért. A fő célja az, hogy többdimenziós akciókutatásban figyelje meg, hogy mennyiben alkalmazható és ér célt a lentebb felvázolt MQM Modell. A modellt az hívta életre, hogy az egészségügyben dolgozó orvosok és nővérek kiégésével, elvándorlásával és az orvosi perek számának növekedésével szemben eszköztelennek érezték magukat egyes ellátó intézmények. A legtehetetlenebbnek nem a szakmai technikai tudás dimenziójában érezték magukat, hanem a humán tényezők tekintetében.
A témának a megragadását nehezíti, hogy ezt a témakört (pl. magyar orvosok és a burn out szindróma) vizsgáló országosan reprezentatív felmérésekkel híján vagyunk, sok témája tabunak számít, átpolitizált. A szakirodalomban találhatunk részvizsgálatokat és nemzetközi eredményeket, melyek szerint a burn out visszavezethető az emocionális disszonanciára és a negatív érzelmek kimutatásának tilalmára, így a legfontosabb kérdések a stresszorok kezelése, az érzelmi disszonancia és a negatív érzelmek kimutatása és szabályozása. A legnagyobb stresszt jelenti: a sikertelenség kezelése, a betegek elvesztése, az orvosi munkának magánéletre gyakorolt hatása. A munkastressz összetevői: a konfliktusok, rossz kommunikáció a kollégákkal, s az idősebb kollégák támogatásának hiánya. A modell megalkotóinak célkeresztjében ezek a tényezők állnak.
Feltételezzük, hogy a modell alkalmazásával (a munkafeltételek emberi oldalának javulása, a legnagyobb munkastresszt jelentő faktorok fókuszba kerülésével-kezelésével és személyes kompetenciájuk növekedése következményeként) a benne résztvevő egészségügyi dolgozók fentiekkel való megküzdési stratégiája javulni fog, így a testi-lelki egészségük állapotromlása lelassítható, csökkenni fognak a kollégákkal és a betegekkel való konfliktusok száma, javul a kommunikációjuk és csökken az orvosi hibák és perek, valamint személyi fluktuáció (pl. az orvos elvándorlás) száma. Reméljük, hogy a résztvevő egészségügyi intézmény dolgozói és vezetői is elégedettek lesznek a generált változásokkal, s hatékonyabb humánerőforrás gazdálkodás számszerű adatokkal is megragadható lesz.
A modell megvalósításába hosszútávon és az azt vizsgáló kutatásba szakmai szervezeteket és képző intézményeket is szeretnénk bevonni, gondolva a szakmai együttműködés és az interdiszciplinaritás nyújtotta előnyökre és ezzel is növelve a költséghatékonyságot.
MQM modell elméleti alapgondolata, hogy az ember testi-lelki-szociális-spirituális egység, s ebből továbbgondolkodva az egészségügyi ellátásban dolgozó ember pedig egy személyben: egyén, a közösség (gyógyító team) és az intézményi szervezet része. Ezt a három területet szeretnénk megtámogatni éves ciklusokban gondolkodva. Így az ellátásban dolgozóknak ingyen, munkaidőben, kötelező jelleggel lenne elérhető az egyént támogató lelkigondozás, a közösségben dolgozót támogató valamilyen típusú csoportosmegbeszélő (esetmegbeszélő vagy Bálint-csoport vagy szupervíziós csoport) és a szervezet részeként működőt támogató szervezetfejlesztés. Ezek gyakoriság az intézmény egyéni adottságait figyelembe véve változik.
Jelenleg egy konkrét kórház számára dolgozzuk ki a programot, mint „egy kórházban a gyógyításban részt vevők mentálhigiénés támogató programja”, úgy, hogy azt egy projektként fogjuk fel. A programot különböző szempontok alapján, különböző időpontokban kérdőívekkel és interjúkkal kutatnánk. A kérdőíveket és az interjúkat egy másik, hasonló intézményben is lefuttatnánk. Elvárásunk az, hogy a program lefutása után, látjuk mennyire volt eredményes, kiderülnek annak gyengeségei és erősségei, így tovább tudjuk javítani. További hozadéka lehetne, hogy ki tudnánk dolgozni, el tudnánk különíteni egy általános és speciális részt, hiszen az egészségügyi ellátó intézmények az ellátandó területtől és struktúrától függően nagyon eltérőek. Így lehetségessé válna pszichoszociális faktor fontosságának elismerése és a minőségbiztosításba való beépítése. Ez utóbbi lenne az a lehetőség, ami a legeredetibb és legjelentősebb előrelépés lenne a témában, rendkívül tág lehetőségeket nyitva az egészségügyben.”