Összesen: 1 cikk

Péter Orsolya: Az igazságosság és a besorolás etikai problémái az egészségügyben, különös tekintettel a COVID–19-járvány olaszországi tapasztalataira. Orvosi Hetilap, 2020; 161(45): 1899–1907. DOI: 10.1556/650.2020.32043

Az igazságosság és a besorolás etikai problémái az egészségügyben, különös tekintettel a COVID–19-járvány olaszországi tapasztalataira

Absztrakt

A 2020. év elején kirobbant COVID19-világjárvány többek között ráirányította a figyelmet az életmentő-életfenn­tartó kezelések igazságos elosztásának érzékeny kérdésére is. Európán belül elsőként Olaszországot sújtotta a kataszt­rófa, a válsághelyzetben pedig az érzéstelenítés, fájdalomcsillapítás, újraélesztés és intenzív ellátás területén tevékeny­kedő szakemberek olasz társasága, a SIAARTI 2020. március 6-án közzétett egy 15 pontos ajánlást. E szerint utilitarista megközelítéssel a rendelkezésre álló szűkös erőforrásokat azon betegek kezelésére kellene fordítani, akik túlélési esélye nagyobb, valamint több életévre számíthatnak a jövőben, mert ez biztosíthatja a lehető legtöbb ember számára a lehető legnagyobb hasznot. A javaslat komoly szakmai vitát robbantott ki, amely egyértelművé tette, hogy az orvosi eszközök igazságos elosztására vonatkozó diskurzust feltétlenül folytatni kell, nemcsak Olaszországon be­lül, hanem a pandémiától sújtott többi államban is.

Kulcsszavak: COVID19, orvosi etika, besorolás, szelekciós kritériumok, Olaszország

 

COVID-19 and the ethical issues of justice and rationing in health care, with particular regard to the Italian experience

Abstract

Among other queries, the explosion of the COVID-19 pandemic at the beginning of 2020 has firmly put in focus the sensitive issue of how to allocate scarcely available life-saving treatments in a fair and just manner. The first Euro­pean country to face an emergency caused by the pandemic was Italy. In a rapidly escalating crisis, on 6th March 2020, the Italian Society of Anaesthesia, Analgesia, Resuscitation, and Intensive Care (SIAARTI) issued a series of 15 recommendations, suggesting that a utilitarian approach should be adopted in Italian health care and the extremely scarce resources should be reserved for patients with a greater probability of survival and life expectancy, in order to maximize the benefits for the largest possible number of people. The recommendations generated a heated debate among health care professionals, thereby evidencing that similar discussions must be initiated and pursued in all countries affected by the pandemic.

Keywords: COVID-19, medical ethics, health care rationing, selection criteria, Italy

Összesen: 1 cikk