EducAge projekt – Az időseket gondozók digitális kompetenciáinak fejlesztése egy egészségesebb öregkor felé haladva

            A Semmelweis Egyetem egy újabb nemzetközi konzorcium résztvevőjeként részt vesz az informális idősgondozók digitális kompetenciáinak fejlesztésében. Az EducAge Európai Uniós projekt célkitűzése az aktív és egészséges öregedés elősegítése a gondozók képzésén keresztül, portugál, spanyol, cseh és magyar partnerekkel. A projekt megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ programja támogatja.

            A kezdeményezés elsődleges célja a 65 év feletti informális idősgondozók továbbképzése, annak érdekében, hogy megelőzzék a kognitív funkcióik hanyatlását, az ebből eredő geriátriai problémákat, illetve a digitális technológia nyújtotta lehetőségek megismertetésével hozzájáruljon az idősek életminőségének javulásához és megkönnyítse az időgondozással kapcsolatos terheket.

            A projekt partnerek nemzetközi összefogás keretében egy olyan 32,5 órás tananyagot állítanak össze, amely hozzájárul a célcsoport terheinek csökkentéséhez, illetve online és jelenléti formában is elérhető lesz. A tananyag digitális eszközökön keresztül jut el az idősgondozókhoz, így stimulálva az idősek fizikai és kognitív készségeit, illetve magába a foglalja a legújabb holisztikus ismereteket az idősgondozással és a geriátriai szindrómák megelőzésével kapcsolatban. A tanulás elősegítése érdekében, a tananyag mobilapplikáció formájában is elérhető lesz, amely különböző multimédiás tartalmakkal kiegészülve segíti elő a mikrotanulást (microteaching), úgy, mint érdekes tippek, rövid animációk, hangüzenetek és egyszerű interaktív tevékenységek, amelyeken keresztül az idősek megismerkedhetnek az IT-technológia vívmányaival, így könnyítve meg az az életüket. A projekt keretében szervezett interaktív előadásokon lehetőség nyílik a koncepció megismerésére és a tapasztalatcserére országos és európai szinten egyaránt.

            A Semmelweis Egyetem részéről a Mentálhigiéné Intézet és a Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Tanszék munkatársai vesznek részt a projektben, a következő partnerintézményekkel együtt:

  • Jesús Usón Minimally Invasive Surgery Centre, Cáceres, Spanyolország
  • Laboratorio Colaborativo Montanhas de Investigação, Braganca, Portugália
  • Polytechnic Institute of Guarda, Guarda, Portugália
  • Charles University, Prága, Cseh Köztársaság
  • University of HradecKrálové, Hradec Králové, Cseh Köztársaság

Projekt referencia szám: 2021-1-PT01-KA220-ADU-000028254

További információért, keresse fel a projekt weboldalát, illetve megtalál minket a különböző közösségi média felületeken is:

https://educage-project.eu/

 

————————————————————————————————————————————————-

EducAge – Improving competences of older people caregivers towards healthy ageing through digital transformation

The Semmelweis University is participating in a European project to be developed for informal carers of older people. The main objective of the EducAGE project is to promote active and healthy ageing through training of caregivers with experts from Portugal, Spain, Czech Republic and Hungary. This initiative is funded by the Erasmus+ Program of the European Union.

The target group of the project is informal caregivers over 65 years old and the EducAge consortium is developing a 32.5 hour interactive training course that will be delivered in a hybrid online and face-to-face version. It will provide content through digital tools that will cover activities that stimulate the physical and cognitive abilities of the elderlies and will provide training on comprehensive care and prevention of geriatric syndromes. In order to promote learning, a mobile application will be developed based on the principles of mobile learning, with multimedia content designed to facilitate micro-learning: tips, short messages, curiosities and simple interactive activities to support active aging. Interactive sessions will be organized to exchange experiences with European experts in the field of health and gerontology.

From Semmelweis University, the colleagues of Institute of Mental Health and the Department of Surgical Research and Techniques participate in the international consortia, together with the following European institutions:

  • Polytechnic Institute of Guarda, Guarda, Portugal
  • Jesús Usón Minimally Invasive Surgery Centre, Cáceres, Spain
  • Laboratorio Colaborativo Montanhas de Investigação – Braganca, Portugal
  • Charles University – Praha, Czech Republic
  • University of Hradec Králové, Hradec Králové, Czech Republic

Project reference number: 2021-1-PT01-KA220-ADU-000028254

For more information, please visit the project’s website, on the link below: https://educage-project.eu/