Örömmel üdvözlünk Téged a Magatartástudományi Intézet Tudományos Diákkörében!

Az utóbbi években a diákok között a különböző tudományos kutatásokban való részvétel egyre népszerűbbé válik. Amellett, hogy a TDK-munka tantárgyként is felvehető, illetve az ezzel kapcsolatos eredmények mind a rezidens mind a PHD-felvételi pontozásának fontos része, a diákok számára  nagy vonzerőt jelent a kutatás, hiszen ez alkalomból a könyvek bemagolása és a gyakorlatokon való szorgalmas jegyzetelés mellett más módon tehetik próbára magukat. Sokszor a kutatócsoport baráti kört is jelent, a témavezető pedig a későbbiekben szakmai és emberi példaképet is jelenthet számunkra. Ezenkívül az elsajátított kutatástechnikai alapismereteknek a hallgatók későbbi munkájuk során is egyre több hasznát látják majd.

Az Egyetem intézményei között a Magatartástudományi Intézet speciális helyet foglal el, hiszen egyszerre tekintjük az orvoslást természet-és társadalomtudománynak. Az Intézet külön hangsúlyt fektet a biopszichoszociális szemlélet átadására. Az itt folyó kutatómunka rendkívül színes: akupunktúra, krónikus betegek életminősége, alváskutatás, gyermekvállalással kapcsolatos társadalmi kérdések, pályaszocializációs kutatások és még sok más téma jól megférnek egymással.

A regisztráció és a kutatómunka kereteit az alábbiakban ismertetjük:

Mivel a TDK-munka kredites tárgynak minősül, ezért a félév elfogadásnak ugyanúgy feltételei vannak, mint a többi tantárgy esetében. Külön felhívnám a figyelmet a kutatási terv leadására.

A regisztráció/jelentkezés lépései:

  1. Egyeztetés a leendő témavezetővel (TDK téma választás és TDK munka)
  2. Regisztráció személyesen a Magatartástudományi Intézetben (NET XX.em. 2013-as irodában Raduch Csillánál), vagy a raduch.csilla@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen az innen letölthető  TDK jelentkezesi lap kitöltése és visszaküldése révén
  3. A témavezetővel való egyeztetés és az intézetben való regisztrálást követően  a hallgatónak fel kell vennie a TDK munka tárgyat a Neptun rendszerben is.

A fent leírt regisztrációs folyamat a TDK-munka és a félév elfogadásának feltétele.

TDK-témák 2019/2020 tanévre.

Eredményes és munkát, és kellemes, hasznos időtöltést kívánunk!

Üdvözlettel: Dr. Bódizs Róbert intézeti TDK-felelős

Elérhetőségeink: Dr. Bódizs Róbert,  bodizs [PONT] robert [KUKAC] med [PONT] semmelweis-univ [PONT] hu