Ha a kamasz nem érzi a határokat, nem mondják meg neki a pontos kereteket, mennyit számítógépezhet, meddig mehet el bulizni, milyen viselkedés az, ami már nem megengedett, addig fog menni, amíg pl. baráttól, párkapcsolattól meg nem kapja ezt. De az is lehet, hogy maga kezdi el megszabni a határait, figyelmen kívül hagyva a környezetét. Sokszor látom, hogy a szülő a kamasz barátja akar lenni. Ilyenkor a család gyakran a serdülőkorral járó konfliktusokat kerüli, pedig ez az időszak feszültséget szül. A serdülők szeretnek a szülők hiányosságaira „rávilágítani”, de ilyenkor ne vegyük magunkra a kritikát, hanem fogjuk fel a hibáinkon való munka lehetőségeként. Szülőként a legtöbb, amit tehetünk, az a következetes, biztonságot nyújtó keretek megtartása. Töltsünk minőségi időt a gyerekünkkel. Ne drága programokra menjünk, elég egy séta vagy a bensőséges, egymásra figyelő beszélgetések. Lehet, hogy a kamasz azt mondja: »Hagyjál békén!«, de ezt se vegyük magunkra. Ne az iskolai jegyeivel nyaggassuk, hanem arról is beszéljünk, hogy érzi magát, mi érdekli. A kamasznak is meg kell értenie, hogy a szülei bizonyos helyzetekben nem tökéletesek (egy szülő sem az), fogadja el, hogy akkor ennyit tudtak nyújtani. Vikár György Az ifjúkor válságai című, 80-as években íródott könyve más világban született. Nem volt még videójáték- és közösségimédia-függőség, se ennyiféle kábítószer, de ma is aktuális. A leválás, az identitáskeresés, a kamaszok magukba zárkózása, a devianciák keresése, vagyis a kamaszgyötrelmek dinamikája megmaradt. A megoldás is ugyanaz: figyelem, türelem, elfogadás a szülő és a gyermek részéről is. Ha ez megvan, a legdurvább kamaszkor is túlélhető.”
