Február elején hivatalosan aláírták a Semmelweis Egyetem és az Antwerpeni Egyetem vezetői azt az intézetünk számára fontos szerződést, amely alapján a következő években a szociológia és a szociális munka területén oktatók és hallgatók rendszeres cseréjére kerülhet sor.


Az Antwerpeni Egyetem részéről Prof. Dr. Alain Verschoren rektor, a Semmelweis Egyetem részéről pedig Prof. Dr. Molnár Mária Judit tudományos rektorhelyettes írta alá azt a hat évre szóló szerződést, amely az ERASMUS+ program keretében lehetővé teszi oktatók – és a későbbiekben hallgatók – cseréjét a két egyetem között. A 2021-ig tervezett együttműködés a szociológia és a szociális munka területén fog zajlani, magyar részről a Mentálhigiéné Intézet vesz részt a programban.

Az első oktatói mobilitásra március elején már sor is kerül, amikor Peter Raeymaeckers, az Antwerpeni Egyetem Szociológia Tanszékének docense látogat Budapestre. Egyéb szakmai programjai mellett előadás fog tartani a szociális munka mesterszak hallgatóinak, illetve az „Egyének és közösségek erőforrásainak szociológiai és mentálhigiénés megközelítése” című doktori program doktoranduszainak.