Csapody Tamás: A cservenkai tömeggyilkosság elkövetői. IN: Történelem és erőszak (Szerk. Margittai Linda és Tomka Béla) A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 2019 évi, szegedi konferenciájának tanulmánykötete. Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület, Szeged, 2021. pp. 449-475
Összefoglalás
Az 1941-es téglagyári helyszínrajz, az 1944-es cservenkai térkép és a visszaemlékezések alapján megnevezhető az a „földrajzi tér”, ahol megjelennek „az erőszak kézzel fogható terei”, ahol a tömeggyilkosságot elszenvedők és elkövetők éltek és mozogtak, ahol a tömeggyilkosság „megtörtént”. A mozaikokból összeáll a „tömeggyilkosság forgatókönyve”. A cservenkai színhelyek megrajzolhatóvá teszik az „erőszak topográfiáját”. A békés ipari tevékenység színhelyei négy napon keresztül a „rettenet terei” lettek. A téglagyárban lévő tömegsír pedig a „rettenet terének” középpontja, a magyar és a bori munkaszolgálat, egyben a magyar holokauszt konkrétan és szimbolikusan is értendő „navigációs pontjainak” egyike. A zsidók megsemmisítésére vonatkozó, magasabb helyről érkező parancs végrehajtója Karl Hermann Fogy volt, aki a „piszkos munka” végrehajtása érdekében kiaknázta a helyi sváb lakosság többségének nácibarátságát és zsidógyűlöletét. Fogynak mintegy két napja volt arra, hogy a tömeggyilkosságban később lelkesen és különös kegyetlenséggel résztvevő bácskai sváb Waff en-SS katonákat, a Müller-szakasz tagjait felfegyverezze, lőgyakorlattal, majd közös ivászattal fi zikailag és „mentálisan” is felkészítse. Fogy a megsemmisítés feladatát azonban nem hagyta kizárólag egy teljesen tapasztalatlan, kamaszokból és fiatal felnőttekből álló csapatra. Szintén Fogy irányította a több nemzetiségű, helyi Waff en-SS alakulatokat és a közöttük szolgáló idősebb, harcedzett birodalmi német katonákat. Ők lehettek többségben a végrehajtásnál, és biztosították a hátteret és egyben a cél biztos elérését. Fogy távol tartotta magát a tömeggyilkosság végrehajtásától, személyesen nem gyilkolt, és később semmilyen felelősséget nem vállalt a történtekért („tömeggyilkosság, parancs nélkül”). A tömegygyilkosság vonatkozásában szintén nem tudunk semmilyen parancs meglétéről a magyar keret esetében sem. Az őrség tagjaiként vagy attól függetlenül a téglagyárba bemenő magyar keret tagjai saját elhatározásukból mentek rabolni, vesztőhelyre kísérni és gyilkolni. Magyar feletteseik, elsősorban a menetparancsnok és helyettesének felelősségét sem figyelmen kívül hagyva ők társtettesként vettek részt a háborús bűntettek elkövetésében.
A visszaemlékezések, a német, magyar és szerb tanúvallomások topográfiai vonatkozásainak és az „erőszak forgatókönyvének” alaposabb megismerése egyértelműbbé teszik, hogy a tömeggyilkosságot előre megtervezték, hogy azt forgatókönyvszerűen kivitelezték. Segít abban is, hogy a korábbiaknál pontosabban meg lehessen határozni a tömeggyilkosságban résztvevőket, szállásaikat, mozgásukat és tevékenységüket (a „szerepkörüket”). A topográfiai alapú megközelítés tovább erősíti a gyanút azokkal kapcsolatban, akik ellen a háború után terhelő vallomások születtek és különböző nyomozások folytak. Sőt, lehetővé teszi a tömeggyilkosság elkövetésében érintett német és magyar katonák név szerinti, részleges listájának összeállítását is. A kihallgatott személyek azonban szinte teljesen egységesen tagadták bűnrészességüket, a jogalkotók pedig lehetőséget adtak arra, hogy a jogalkalmazók futni hagyják a gyanúsítottakat. Esetünkben tehát nem kizárólag arról van szó, hogy egy megvalósult „tömegerőszaknak” – mint sok esetben a náci tömeggyilkosságoknak – nincsenek megnevezhető elkövetői („erőszak, elkövető nélkül”). Az utólagos felelősségre vonás majdnem teljes elmaradása azt is megmutatta, hogy ebben az esetben lehetséges lett volna ugyan az elkövetők egyértelmű megnevezése, büntetőjogi szankcionálása, de látens módon társadalmi konszenzus övezte azt, hogy az „erőszak, elkövető nélkül” helyzet fenn is maradjon.