Csapody Tamás: A bori munkaszolgálat helyszínei: történelmi mementó és ipari örökség.
IN: Örökség, történelem, társadalom. Rendi társadalom – polgári társadalom 32. (szerk. Szívós Erika és Veress Dániel)
Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület, Budapest, 2020.
A bori munkaszolgálatról számos megközelítésben lehet beszélni. A történettudományi megközelítések közül eddig kimaradt a Borban és környékén végzett és kényszermunkával létrehozott ipari létesítmények számbavétele. Mindaz, amit az oda vezényeltek évek alatt létrehoztak, amik valamilyen formában máig megmaradtak, mai is használnak vagy nyomaikban még ma is láthatók. Komplex jelenségről van szó, amely messze túlmutat a német szakirodalomban megjelenő hadigazdaság, munkaerőszükséglet és munkaerőgazdálkodás vagy a Bor egészét üzemeltető Organisation Todtnak, mint a katonai szervezetnek az elemzésénél.
A történelmi háttérrel együtt ezek bemutatása elengedhetetlenül fontos, akárcsak a területi és mennyiségi adatok megemlítése, mivel ezek mutatják a munka volumenét és a bányavidék jelentőségét. A jelen tanulmányban mind ezek elemzésével együtt még tovább szeretnék lépni: megpróbálkozom az épített örökség számbavételével, a történelem és örökség egymáshoz való viszonyának „bori viszonyok” közötti értelmezésével. Elsődlegesen az ipari termelésen, az építkezéseken, az ipari produktumokon keresztül vizsgálom a bori kényszermunka mibenlétét. Mindez valószínűleg az ipari örökség fogalmi kategóriájába teszi besorolhatóvá a leírtakat, de talán mind ezeknek a kulturális örökség
fogalmába való beillesztése is lehetséges lenne. Kényszerközösség, totálisan militarizált közösség hozta létre a kizárólag hadicélokat szolgáló beruházásokat.
A háború befejezésével azonban nem csak az ipari létesítmények kerültek újrafelhasználásra, de a kényszermunka és militáns célokat szolgáló szervezési és munka-hagyományok is újraéledtek. A titoi Jugoszláviában Bor továbbra is „foglalkoztatott” kényszermunkásokat.
A világháború alatti építkezések és ezek maradványai egyben az emlékezet helyei is. A bori munkaszolgálat esetében is így van. Minél bővebb dokumentációval, az ipari terület minél szélesebb körű leírásával rendelkezünk, annál jobban tudjuk helyszínhez, munkához és szenvedés-történethez kötni a bori munkaszoláglatosok visszaemlékezéseit. Konkrétabbá, árnyaltabbá válnak az emlékezet által rögzítettek. Minden egyes megnevezhető, azonosítható munkahely, építmény, vasúti töltés-szakasz az emlékezet helyévé válik. A későbbi hasznosításuk és részben polgári célokra való felhasználásuk nem változtatja meg létrehozásuk körülményeit. Számbavételük más oldalról teszi jobban átélhetővé a munkaszolgálat, a kényszermunka bori történetét. Az építmények, a munkaterületek fizikális leírása megteremti a lehetőséget a negatív történelmi örökséggel való másfajta
szembenézésre.
(…)