Békés Megyei Központi Kórház: nyomási fekély megelőzése, kezelése és monitorizálása Dekubitusz team segítségével

A nyomási fekély ellátása egyre nehezedő terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre: növelheti az ápolási napok számát és az ellátás költségeit, az intézmény hírneve, az ellátás színvonalának megítélése is romolhat. A nyomási fekély kialakulásának csökkentése, illetve a hatékony és eredményes ellátás érdekében egységes, intézményi kereteken belül működtetett Dekubitusz Team-et alakítottak ki a kórházban. Működésének eredményeként jobb lett az adatgyűjtés, javult a jelentési kötelezettség, így már a kezdeti stádiumban lévő betegek is felderítésre kerültek. A team segítségének köszönhetően csökkent az osztályos ápolók leterheltsége, illetve fejlődött a kommunikáció és az együttműködés a team, az osztályos ápolók, valamint az ellátás többi résztvevője között. Már az intézeti bentfekvés ideje alatt elindult a beteg otthoni ellátásának szervezése, támogatása az ápolási zárójelentés, kötszer és segédeszköz javaslat vagy az otthoni ellátási formák ajánlásának segítségével. A Békés Megyei Központi Kórházban otthonápolási szolgálat is működik, mely Gyula és környéke betegeinek otthoni szakápolásában nyújt segítséget, így a kórházból hazakerülő nyomási fekéllyel rendelkező betegek ellátásában is fontos szerepet játszik. 

A jógyakorlat bemutatása

Amennyiben az Intézménybe a beteg nyomási fekély szempontjából közepes vagy magas rizikóval érkezik, lehetőség van felvenni a kapcsolatot a Dekubitusz team tagjaival (de nem kötelező), akik segítenek a prevenciós stratégia kidolgozásában. Kötelező viszont jelezni a teamnek és azonnal el kell kezdeni a sebfelmérést, ha a beteg felvételét követően nyomási fekélyt észlelnek, vagy ha a nyomási fekély az osztályon alakul ki. Együtt kidolgozásra kerül az ellátás stratégiája, a team munkatársa szükség  esetén terápiás matracokat, eszközöket csoportosít át, kötszerekkel segíti ki az osztályt intézményi keretből.

A sebfelmérés magába foglalja az elhelyezkedés, a súlyossági fokozat, a sebek számának meghatározását, valamint a seb pontos paramétereinek a megállapítását.  Elvégzése és az adatok dokumentálása meghatározó a seb állapotának folyamatos monitorizálhatóságához, valamint a kezelési terv elkészítéséhez.

A fenti feladatokat a Dekubitusz team tagja segíti, aki rendszeresen visszatér az adott fekvőbeteg osztályra, nyomon követi a beteg állapotváltozását. Osztályonkénti nyilvántartást vezet a felkeresett betegekről, illetve napi nyilvántartást vezet a felkeresendő betegekről, hogy ellenőrizze az osztályos sebellátást, esetenként módosítson a kiválasztott kötszeren a változó sebtípusnak megfelelően. A team látogatási gyakoriságát a seb állapota határozza meg és az adott osztállyal történő megegyezés szerint zajlik: a team tagja is végezheti a napi kötéscseréket, de az osztályos ápoló is, viszont mindig a team feladata, hogy szükség szerint egyeztessen a sebész orvossal (sebészeti beavatkozás, kötszer módosítás). Fontos, hogy a beteg intézményből történő távozása előtt is konzultáljon a team sebész orvosával.

A Dekubitusz team feladata továbbá a nyomási fekély prevenció irányelveinek oktatása osztályos továbbképzés keretein belül, a vonatkozó legfrissebb szakmai ajánlások érvényesítése, folyamatos konzultatív segítségnyújtás, a protokollok és az ápolási dokumentációk aktualizálása, nyilvántartás vezetése és félévente jelentés a menedzsment részére.

A team elektronikus úton és telefonon  érhető el, és még a jelzés napján felkeresik az adott osztályt. Az Intézményben 5 ápoló és 2 orvos alkotja a csapatot, de gyógytornászok és dietetikusok is bevonásra kerülnek az ellátásába. A pályázati keretek között működő ” Mobil Team” munkatársai fő feladatként (többségében teljes munkaidőben, részben részmunkaidőben) látják el a munkájukat.

A jógyakorlat bevezetése körülbelül 1 hónapot vett igénybe, rutinszerű működésének kialakításához nagyjából 3 hónapra volt szükség.

Hol érdeklődhet?

Kádárné Szabó Ildikó

kadarne.ildiko@bmkk.eu