Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza: a munkatársak újraélesztés oktatásának folyamata

A Bethesda Gyermekkórház 2014 óta fordít kiemelt figyelmet arra, hogy az újonnan belépő munkatársaik a lehető legrövidebb időn, lehetőség szerint egy hónapon belül elsajátítsák a korszerű újraélesztéshez szükséges ismereteket, ezen túlmenően állandó munkatársaiknak évenkénti, szinten tartó oktatást garantált az intézmény. A kórház vezetői lehetővé tették és támogatták az oktatók részvételét ERC-kurzuson, az intézményi oktatásra műtétmentes napot biztosított az oktatók és oktatandók részére, a siker érdekében szimulációs fantomokat szereztek be. 2017-ben szembesültek azzal a ténnyel, hogy a folyamatosan növekvő dolgozói létszám miatt nem tudják fenntartani a korábban meghonosodott képzési rendszert, az oktató team tagjai gyakran szabadidejükben végezték a munkatársak gyakorlati oktatását, túlterheltségük az oktatás iránti motiváció csökkenéséhez vezetett.

Új metódus – jógyakorlat

Ezért egy új szisztémát vezetettek be, mely az intézmény aktuális helyzetét figyelembe véve egy életszerűbb és könnyebben kivitelezhető módszert honosított meg. Az új dolgozók felvétele után oktatásukra háromhavi munkaviszony után kínálnak lehetőséget, és ezzel párhuzamosan egy a korábbinál jóval szélesebb réteget vontak be az oktatói teambe, ugyanis korábban csak az intenzív osztály orvosai oktattak.
A képzett és gyakorlott szakemberekből álló reszuszcitációs team tagjai felelősséget vállalnak az intézményi újraélesztés szakmai protokolljáért, a riadólánc intézményi működtetéséért, az újraélesztés technikai feltételeinek ellenőrzéséért. Azért, hogy az oktatásbeli terhelésük mértéke csökkenjen, az intézményen belül maguk mellé „hívnak” kórházi osztályonként/egységenként egy-egy reszuszcitáció felelőst, akiket felkészítenek az ismeretek továbbadására és segítik munkájukat.
A reszuszcitáció felelősök egységeikben folyamatosan regisztrálják és frissítik az új belépő dolgozók listáját, és a régebbi munkatársak utolsó oktatásának időpontját. A lista alapján képzési időtervet állítanak össze, melyről értesítik az érintett munkatársakat és közvetlen feletteseiket. Az esedékes oktatási időpont előtt legalább 3 héttel írásos szakmai segédanyagot bocsátanak az oktatandó dolgozók rendelkezésére, elkészítik az írásbeli tesztet, melyhez az intézményi reszuszcitációs team segítséget nyújt számukra.
Megszervezik a képzés helyszínét, az ahhoz szükséges technikai feltételeket, és lebonyolítják az oktatást. Az elméleti oktatás tesztvizsgával zárul, a sikeresen kitöltők számára pedig gyakorlati képzési és vizsgáztatási időpontokat határoznak meg, melyekre úgy kérik a dolgozók jelentkezését, hogy egy oktatási alkalom során legfeljebb 5 munkatárs vegyen részt a gyakorlaton így biztosítva annak hatékonyságát. A gyakorlati képzésen szituációs feladatok segítségével törekszenek élethű helyzeteken keresztül az újraélesztés oktatására, kiterjesztve azt csecsemő-, gyermek-és felnőtt korcsoportra egyaránt szimulációs fantomok segítségével. Az intézményi reszuszcitációs team vezetője rendszeres írásos jelentést készít a dolgozók oktatásának eredményéről, a felmerülő problémákról, javaslatairól a felsővezetésnek. Megtervezi a minőségügyi vezető közreműködésével az oktatás eredményeinek nyomonkövetését, klinikai auditját, melyek eredményeit, tapasztalatait közösen levonva azt a felsővezetéssel ismertetik.

Mi kell a program megvalósításához?

A jógyakorlat bevezetéséhez fél-egy év szükséges. Ez magában foglalja az újraélesztést oktató kórházi team megszervezését, a team tagjainak felkérését, feladataik meghatározását, a célkitűzés és oktatási ütemterv elkészítését, elfogadtatását a felsővezetéssel, ismertetését az érintettekkel, az oktatás tárgyi feltételeinek megteremtését, beszerzéseket. A jógyakorlat rendszeres működtetéséhez szükséges idő az oktatandók létszámától függ, ez a Bethesda Kórház esetén évente 5-10 x 8 óra.
Az alapszintű újraélesztés oktatásához szimulációs eszközöket, gyakorló babákat kell beszerezni. Az emelt szintű oktatásához: szimulációs eszközök, felnőtt-és gyermeklapátokkal ellátott defibrillátor, noninvazív multifunkciós monitor, arcmaszkok, lélegeztető ballonok, endotrachealis tubusok, laryngoscopok, Guedel-tubusok, gyomorszondák, vénakanülök, intraossealis tűk és oltópisztolyok szükségesek.

Hol érdeklődhet?

A jógyakorlatról érdeklődni lehet: Mikos Borbála, minőségügyi vezetőnél; e-mail: borbala.mikos@gmail.com és Szabó Cecília, újraélesztésért felelős munkacsoport vezetőnél; e-mail: Szabo.Cecilia@bethesda.hu