„A lélek attól gyógyul meg, ha gyerekekkel van.”
Fjodor Dosztojevszkij
Pontosan tudjuk, mit látnak minden reggel, amikor belépnek az osztályra. Látják a vigasztalásra váró beteg kisgyereket. Látják a szorongó szülőt, aki nem tudja, mit kérdezzen, csak érzi, hogy kapaszkodnia kell valakibe. És látják egymást is – a fáradt kollégákat, akik mégis ott vannak, mégis mosolyognak, mégis végzik feladatukat.
Gyermekeket ápolni egyszerre nehéz és felemelő feladat. Egy beteg gyerek látványa nem közömbös az embernek – nem is lehet az. Mégis, Önök naponta megteszik, amit meg kell tenni: szakmai biztossággal, de emberi melegséggel. Különbséget tesznek a két dolog között, és mégis egyszerre hordozzák mindkettőt. Ez a ritka képesség teszi a gyermekápolást egyszerre nehézzé és széppé.
Egy gyógyuló gyerek első mosolya, az első bizonytalan lépés a folyosón, a kacagás visszanyert képessége – ezeket a pillanatokat Önök látják elsőként. Többnyire csendben, szó nélkül, sokszor menet közben, a következő beteghez tartva. De a sietség ellenére is megmaradnak ezek a pillanatok, és segítenek akkor, amikor a feladatok akár fizikailag, akár lelkileg megterhelőek.
Az ápolói munka sokszor zajlik csendben, a reflektorfénytől távol. Míg az orvosi beavatkozásoknak vannak látványos pillanatai, az ápolás igazi mélysége a türelemben, a kitartásban és a sokszor megmagyarázhatatlan emberi empátiában rejlik. Önök azok, akik a gyógyítást nem csupán elvégzik, hanem megélik.
Ma, az ápolók nemzetközi napján a betegek, a családjaik és a klinika többi munkatársa nevében őszintén köszönjük azt, amit nap mint nap adnak. Nem csak a kötelezően elvégzett munkát, hanem a száz apró teendőt, az éjszakai műszakokat, a mosolyt, a kedvességet. Köszönjük, hogy emberek maradnak ebben a hivatásban. Hogy nem vesznek el a hétköznapokban. Hogy még mindig oda tudnak hajolni egy kisgyerek fölé, és vele tudnak lenni – teljes figyelemmel, őszinte empátiával.
Dr. Szabó Attila klinikaigazgató, klinikai rektorhelyettes