Nemes László: Állampolgári tudomány és közösségi filozófia
Magyar Filozófiai Szemle 2020/2 (64. évfolyam) pp. 113-131.
Részlet a Bevezetőből:
A tudomány keresztül-kasul társas tevékenység. Jóllehet a hagyományos szemléletű tudománytörténeti áttekintések máig a kiemelkedő tudós géniuszok: Eukleidész, Hippokratész, Galénosz, Galilei, Newton, Darwin, Einstein, Freud, Crick és Watson munkásságára összpontosítanak, azt sugallva, hogy felismeréseik az egyéni, elkülönült elme rendkívüli teljesítményei, tisztában kell lennünk azzal is, hogy a nagy tudományos felfedezések mindig komplex kulturális, történeti, társadalmi környezetben történnek, nyernek igazolást. A tudomány társadalmi intézmény, amelynek fenntartásában így vagy úgy az egész társadalom részt vállal. Ahogy a tudomány egyre professzionálisabb, ezáltal zártabb vállalkozássá válik, eközben egyre több tudós vesz részt egyre több és egyre költségesebb kutatói munkában, társadalmi szerepük újragondolásának igénye is sürgetőbbé válik.
Lehet-e beleszólása, hozzájárulása a társadalom egészének, az egyes állampolgároknak a tudomány alakításába, szervezésébe, finanszírozásába, felhasználásába, vagy továbbra is elégedjünk meg azzal a felfogással, miszerint a tudomány inkább elszigetelt része társadalmi életünknek, a szakértői közösség belügye? Mai társadalmaink leginkább két teljesítményre büszkék, ezek mentén jelölik ki követendő eszményüket: az egyik a tudományos, technológiai előmenetel, a tudás felhalmozása, életünk jobbá tétele az eszközök finomodása által, a másik a demokrácia, az egyéni és közösségi szabadság, önrendelkezés, a társadalmi igazságosság előmozdítása. A két szempont kapcsolódása annyiban egyértelműnek tűnik, hogy a demokráciákban jobban működik a tudomány, mint a diktatúrákban. A demokrácia, illetve a tudomány, a tudományos intézményrendszer, valamint a technológia között azonban bonyolultabb összefüggések is feltárhatók, amelyek az elmúlt évtizedek filozófiájában hangsúlyosan meg is jelentek (Agazzi 1996; Goldman 1999; Brown 2009; Kitcher 2011).