Az Egis Gyógyszergyár Zrt. támogatásának köszönhetően a Bőrklinika tanterme előtt található padok nyugdíjba vonultak, és helyüket esztétikus, kényelmes és immár korszerű ülőalkalmatosságok vették át, melyek 2018 szeptemberétől szeretettel várják a kertben megpihenő diákjainkat, betegeinket és látogatóinkat egyaránt.
A Bőrklinika legkiemelkedőbb elődei – Prof. Schwimmer Ernő, az Intézet első igazgatója és Prof. Földvári Ferenc – tiszteletére állított emlékpad ünnepélyes felavatása Kiállításunk megnyitójával egybekötve, magas rangú meghívottak és a Bőrklinika dolgozóinak részvételével zajlott 2018. szeptember 6-án. 

Dr. Földvári Ferenc
Dr. Schwimmer Ernő

Az Egis Gyógyszergyár Zrt. jóvoltából kapott két új emlékpad mellett mondott beszédet Prof. Dr. Sárdy Miklós, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatója, Prof. Dr. Hunyady László dékán, valamint Dr. Sára Botond, Józsefváros polgármestere.
Sárdy professzor felidézte Schwimmer és Földvári munkásságát és szakmai érdemeit, a Klinika és a bőrgyógyászat fejlődéséért tett lépéseit. Dr. Hunyady László dékán nemcsak személyes élményeket osztott meg a közönséggel, hanem a Bőrklinikán várható jövőbeli fejlesztésekről is szólt. Dr. Sára Botond, a kerület polgármestere is az együttműködést hangsúlyozta: „Mindazon elképzeléseket, amelyek a kerületiek érdekeit szolgálják, legyen az egy intézmény állapotának javítása, vagy a szolgáltatások bővítése és korszerűsítése, azt az önkormányzat is örömmel támogatja.”

Az eseményről készült képes összefoglaló megtekinthető itt, a témában megjelent egyetemi cikk pedig itt olvasható.


 

 

 

 

A rendezvény támogatói: Egis Gyógyszergyár Zrt.; SE Központi Könyvtár; SE Központi Levéltár; Nékám Alapítvány; Fővárosi Levéltár; Fortepan; Arcanum Adatbázis Kft.; Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár; MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár; Józsefváros Önkormányzata; Convention Budapest Kft.