2017. április 19-én a Tudományos Kávé keretében Rosta Gergely tart előadást a
Vallási sokszínűség Európában – Integráció és vallás a németországi török kisebbség körében címmel.
A Münsteri Egyetem Vallásszociológiai Tanszéke az elmúlt évek során két olyan felmérést készített, melyben a vallási sokszínűséggel kapcsolatos véleményeket, a vallási kisebbségek elfogadottságát, a vallás és a társadalmi integráció viszonyát vizsgálták. Az első felmérés 2010-ben több nyugat-európai ország teljes lakosságát reprezentáló mintákon vizsgálta a vallási sokszínűséggel kapcsolatos nézeteket, különös tekintettel az iszlámra. 2015-16-ban pedig a németországi török kisebbséget reprezentáló mintán vizsgálták „az érem másik oldalát”, tehát ennek a csoportnak a német társadalomba való beágyazottságáról alkotott saját képét, valamint a vallásosság egyes formáinak elterjedtségét. Rosta Gergely a münsteri kutatócsoport tagjaként ismerteti az eredményeket.

Időpont: 8:30-10:00
Helyszín: NET Fsz.81.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!