Országos Tudományos Szociális Konferencia: Szociális munkára felvértezve – Kompetenciák a gyakorlatban.
Időpont: 2016. november 25. 10.00-17.00
Helyszín: Kodolányi János Főiskola, Budapesti Oktatási Központ
1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.

A tavalyi évhez hasonlóan a Magyarországi Szociális Szakemberek Képzéséért Egyesület (Iskolaszövetség) Országos Tudományos Szociális Konferenciát szervez, ebben az évben a Kodolányi János Főiskolával közösen. A konferencia fő célja, hogy színteret teremtsünk a szociális munka témakörébe tartozó kutatások és különböző innovatív gyakorlatok bemutatására és megvitatására, hogy ezekkel az ismeretekkel gazdagítsuk és „élővé tegyük” a szociális munka definícióját, s ezzel teret adjunk a szociális szakmáról való tudományos igényű gondolkodásnak, értekezésnek.
Az IFSW Nagygyűlése és az IASSW Közgyűlése 2014 júliusában a szociális munka alábbi definícióját fogadta el:
„A szociális munka olyan gyakorlat alapú szakma és tudományág, amely elősegíti a társadalmi változást és fejlődést, a társadalmi összetartozást, valamint az emberek hatalommal való felruházását és felszabadítását. A társadalmi igazságosság, az emberi jogok, a közös felelősségvállalás és a különbözőségek tiszteletének elvei központi helyet foglalnak el a szociális munkában. A humán és társadalomtudományok elméleteivel, valamint a helyi tudásokkal felvértezve a szociális munka embereket és rendszereket aktivizál, hogy választ adjon az élet kihívásaira és előmozdítsa a jóllétet. A fenti definíció egyes részei a nemzeti és/vagy helyi szinteken nagyobb jelentőségűek lehetnek.”
(IFSW-IASSW, 2014. július)
A konferenciára előadással vagy poszterbemutatóval lehet jelentkezni.
A konferenciára a következő témákban várjuk előadók jelentkezését:
 Szociálpolitikai változások és a mindennapi gyakorlat
 Szociális munka oktatása – kompetenciák a gyakorlatban
 Innováció a szociális munka területein
 Kutatások a szociális szolgáltatások körében
A szimpóziumok előadásai, a tematikus előadások időtartama átlagosan 20 perc, amit rövid megbeszélés, vita követ.
A beérkezett jelentkezéseket a konferencia programbizottsága hagyja jóvá, melynek tagjai:
 Hervainé Dr. Szabó Gyöngyvér
 Dr. Kozma Judit
 Dr. Szoboszlai Katalin
 Dr. Pilinszki Attila
A konferencia a szociális továbbképzésben akkreditációval rendelkezik, így lehetőséget nyílik a résztvevők számára kreditpontok (5 kredit) szerzésére.

A konferenciára való jelentkezés módja:
Az alábbi linken:
http://tinyurl.hu/ZS89/
Az előadásra való jelentkezés határideje: 2016. október 20.
Absztrakt megküldése: 2016. október 31.
Részvevőként: 2016. november 20.
A konferencia részvételi díja (regisztráció és napidíj): 2.000 Ft
A regisztrációs díj befizetési határideje: 2016. november 20.
A részvételi díjat az alábbi bankszámlaszámra kérjük átutalni. A megjegyzés rovatba feltüntetve: Résztvevő neve és ”Szociális konferencia”

Kodolányi János Főiskola
Erste Bank Hungary Zrt.
11600006-00000000-33437190

Biztatjuk és kérjük az oktatókat, kutatókat, terepen dolgozó szakembereket, hogy kutatásuk tapasztalatainak megosztásával gazdagítsák tudásunkat a szociális munkáról.

Budapest, 2016. szeptember 27.

az Iskolaszövetség elnöksége