2024. november 28-án Kecskeméten, a Szent-Györgyi Albert Technikumban rendezte meg a NEVES Egyesület a Betegbiztonságért intézetünkkel közös szervezésben a 66. NEVES Betegbiztonsági Fórumot Sokoldalú betegbiztonság címmel.
A NEVES Fórum részeként hagyományteremtő céllal indítottuk útjára azt a sorozatot, amelynek keretén belül az egyes egészségügyi ellátó intézmények bemutatják, mit és hogyan tesznek a betegbiztonság javítása érdekében. A fórum kórházi bemutatkozó sorozatának ezúttal a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház biztosított helyet. Az előadások a „sokoldalú betegbiztonság” jegyében mutatták be az intézmény működésének különböző területeit, azok betegbiztonsági és dolgozói biztonsági vonatkozásait, a gyakorlatban megvalósított fejlesztések tapasztalataival és eredményeivel együtt. A szakmai találkozó ezzel kívánta segíteni az egészségügyi ellátásban dolgozó szakemberek egymástól való tanulását és a tapasztalatcserét.
Az eseményt a NEVES program elindítója, Dr. Belicza Éva nyitotta meg, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ Betegbiztonsági Tanszékének alapítója, a minőségügyi és betegbiztonsági menedzser mesterképzés programvezetője.
Az első szakmai előadást Dr. Lénárt Endre, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház mb. főigazgatója tartotta az intézményi betegbiztonságról.
Móroczné Dr. Tóth Ildikó, a Dél-pesti Centrumkórház orvosigazgatója a betegbiztonság mellett az ágymenedzserek szerepéről tartott tájékoztatást.
A skill laborok egészségügyi szakemberek felkészültségére gyakorolt hatásáról tartott előadást Banos Olga, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Ágymenedzseri Osztályának osztályvezetője.
Az infekciókontroll területén tapasztalható kihívásokról a Higiénés Osztály munkatársa Varga Éva számolt be, majd az Általános Sebészeti osztály vezet ápolója, Golovics Anikó tartott előadást a „Sebkezelés negatív nyomásterápiával” témában.
A szakmai napot Kárpáti Zsolt, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Minőségirányítási Osztály osztályvezetője zárta, aki napi gyakorlati tapasztalatait osztotta meg a betegbiztonság szempontjából.
A szakmai fórumot Takács Erika intézményi ágymenedzser, betegbiztonsági menedzser és Kovács Viktorné ágymenedzser moderálta, akik egyben a fórum társszervezőiként segítették a rendezvény létrejöttét. Mindketten intézetünk végzett hallgatói, akik az egészségügyi-minőségügyi és betegbiztonsági menedzsment (EMBM) mesterképzésünkön 2024. november 29-én vehették át oklevelüket.
A program hagyományosan a személyesen és online kapcsolatban résztvevők hozzászólásaival, az elhangzottak megbeszélésével zárult.
Az eseményről a Bács-Kinkun megyei média is beszámolt: Betegbiztonsági fórumot tartottak Kecskeméten