Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. október 21.
406102 Összes oltás

„Benne van-e a szociális szakma genomjában az innováció?”

SZVK Szalon, 2019. szeptember 23.

A Nemadomfel Café adott otthont a Semmelweis Egyetem Szociális Vezetőképzésének egyik legújabb kezdeményezése számára. A Semmelweis Egyetem – ahol a magyarországi szociális vezetőképzés elindult – csapata a formális képzései mellett sokféle módon próbálja meg elősegíteni a szociális szakma „hálózatosodását”. Ennek a folyamatnak egyik eleme az ún. SZVK Szalon.

Mi is az az SZVK Szalon?

A Szociális Vezetőképzés 2018. évi elindulásakor kitűzött cél szerint a képzés szeretne jóval túlmutatni a kötelező kereteken. Ennek jegyében, a szociális ágazat szakmai hálózatosodását szolgálva, többféle fórum indult útnak. Ezek egyike – kifejezetten a végzett hallgatóknak, az ún. alumni csoportnak – ez a szakmai összejövetel. A találkozó célja, hogy a szociális szolgáltatásokkal összefüggő vagy (látszólag) azoktól távol lévő területek jeles képviselőivel, kötetlen beszélgetés keretei között kezdődjön el egyfajta közös gondolkodás, szakmafejlesztés.

Az SZVK Szalon tehát egy exkluzív szakmai beszélgetéssorozat, mely során egy témát, javaslatot, kezdeményezést, jó gyakorlatot, érdekességet egy előadó mutat be, s azt a szociális vezetőképzésben végzett vezetők részletesen megvitatják, kötetlen és kellemes környezetben.

A találkozás célja a szakmai fejlődés, más perspektívák észlelése, megvitatása, új gondolatok felszabadítása, ötletek megfogalmazása. Egy olyan szakmai beszélgetés minden SZVK Szalon, amely a szociális szakmai vezetők számára távlatokat nyit, dilemmákat mond ki, új kérdéseket vet fel.

Egy beszélgetés – rövid felvezetést követően – kötetlen formában, mintegy 30-40 fővel zajlik, moderátor segítségével. A beszélgetésről összefoglaló készül, amely a Szociálpolitikai Szemle folyóiratban jelenik meg.

Az első alkalommal a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánja, Dr. Szócska Miklós volt a Szalon vendége. A beszélgetés témája: „Digitalizáció, adatbányászat az egészségügyi és szociális ellátórendszerben”.

Dr. Szócska Miklós -SZVK Szalon, 2019.09.23.

Dékán úr a tőle szokott lendülettel és őszinteséggel vezette fel a rendkívül aktuális témát. Az egészségügyben rendkívül fontossá vált a hatékonyság kérdése, s ennek számos területe kapcsolódik a témához. Először egy 2009-es látogatás történetét ismerhettük meg, ahol a elhangzott egy – nem csak az egészségügyre igaz – állítás, miszerint „amikor épületeket építünk, totemeket építünk”, legyen szó kórházról, vagy szociális intézményről. Azután ezekhez az épületekhez az adott közösség ragaszkodni fog, még ha az már korszerűtlen és a 21. század egészen más szolgáltatásszervezési modelleket igényelne is.

A beruházási szempont – különösen az öregedésből és a várható életkor növekedésből kiszámolható – várhatóan óriási nyomás mellett így nem tartható. Másfajta modellre lenne szükség: a specialistákat igénylő, magas intenzitású szolgáltatásokat, ellátásokat centralizálni kell, a rehabilitációt és az alapellátást a közösségekben kell tartani.

Hatalmas szükség van (szociális területen inkább: lenne) a folyamatos hatékonyságelemzést lehetővé tevő adatgyűjtésre és adatok analízisére. Fontos lenne az ellátotti utak leírására és követésére a szociális ellátásokban, így lenne tervezhető a kapacitásszükséglet, a hatásos beavatkozások pedig beazonosíthatóvá válnának.

Külön vállalása volt a korábbi, 2010-14 közötti egészségpolitikai irányításnak a hozzáférések és leterheltségek kiegyenlítése, a merev korlátok újragondolása. A párhuzamosságok és a kielégítetlen szükségletek egyszerre vannak jelen – az egészségügyben és a szociális szolgáltatások körében egyaránt. A beruházási szükségleteket csak mindezek után érdemes végiggondolni.

A „populációs szintű egészségmenedzsment” informatikai alapjai készen vannak, léteznek jó gyakorlatok a világban (a leglátványosabb példák a cukorbetegséggel kapcsolatos beavatkozások köréből hangzottak el). A szociális ellátások célzott beavatkozásai körében is hasznos lenne végiggondolni és felállítani az elemzéseket végző kutatócsoportokat. A hozzárendelhető tudásokat össze kell szedni, ha szükséges, ki kell alakítani az ehhez szabott, megfelelő képzéseket (a kétféle tudáshalmaz, a szakmai ismeretek és az IT-ismeretek közös halmaza még „nem túl tágas”).

Nem lehet eléggé hangsúlyozni az adatgyűjtés, rendszerezés és hozzáférés biztosításának a fontosságát. De hasonlóan fontos a korszerű eszközök (okostelefonos alkalmazások és azokat kiegészítő eszközök) használatának elterjesztése. Ezzel egyrészt rendkívül sok, feldolgozható adatot kapnak a koordináló rendszerek, másrészt a mindennapi életet megkönnyíti, a létező szolgáltatásokat kiegészíti vagy pótolja.

A technológiában bízni kell – talán nincs is más utunk, hiszen tartós humánerőforrás hiány mellett kell a jövő egészségügyi és szociális ellátását végiggondolni.

A digitális ellátási modellek magyarországi elterjesztésében élen kíván járni a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kara, mely elsősorban a Digitális Egészségtudományi Intézet kereteit felhasználva – erről részletesebben: semmelweis.hu/emk – vesz részt az egészségügy megújításában. Az innovációs paletta a mesterséges intelligencia alapú diagnózistámogatástól az automatizálásig terjed, amely előtt óriási fejlődés áll még. Dékán úr a címben is olvasható kérdéssel, amely szerint „vajon képes-e a szociális szolgáltatási rendszer a teljes innovációra”, zárta felvezető előadását, s adott biztatást a helyi és országos, rendszerszintű változások kezdeményezéséhez és végigvezetéséhez.

A résztvevők hozzászólásaiban megfogalmazódó vélemények szerint a szociális ágazatban is rendkívül sok és sokféle adat keletkezik. Ezek feldolgozása és hasznosítása azonban rendkívül kezdetleges szinten áll. Kezdve a főbb nyilvántartásainktól (KENYSZI, TEVADMIN, MŰKENG stb.) a kliensekre vonatkozó, helyi dokumentációkig (gondozási tervektől a „macis lapokig”) nagyon sok lehetőség nyílna az adatok rendezésére. Ennek hatalmas előnye – egyben a rendszer óriási lehetősége – hogy számos funkciót és feladatot tudna automatizálni, ezzel nagyon jelentősen csökkentve az adminisztrációs terhet (ezáltal felszabadítva rengeteg időt a kliensmunka számára az irodai feladatokkal szemben).

A szociális szakmában tehát alapvetően sok az adat, de ezek egy jelentős részére jellemző a szubjektivitás. Ez pedig újabb feladatot ró az adatkezelőkre és elemzőkre.

Fontos és megkerülhetetlen kérdés az adatok fölötti kontroll, s itt óvakodni kell egyes piaci szereplők üzleti stratégiáját kiszolgáló modellektől. Olyan rendszerműködés lenne a kívánatos, amely hosszútávon a közösséget képes szolgálni, egyfajta „közhasznú adatmodell” hazai kialakításával.

A szociális területen külön lehetőséget adna a digitalizáció számára a kiterjeszthető szociális diagnózis. Szükség lenne a 20. századot magunk mögött hagyva és a legkorszerűbb technológiákat felhasználva, ellátottbarát és szolgáltatói életet is megkönnyítő megoldásokat keresni.

A résztvevők egyöntetűen a téma napirenden tartását javasolták, azzal, hogy érdemes lenne további beszélgetéseket is folytatni e kérdéskörben.

Nyitrai Imre

Semmelweis Egyetem

Szociális Vezetőképzés

stratégiai vezető