Tematikus előadássorozatunk őszi programjainak egyike a Pikkelysömör napja volt, mely a Psoriasis Világnaphoz (október 29.) kapcsolódóan,  2018. október 19-én került megrendezésre.

A rendezvényen készült fotók elérhetők itt

A Psoriasis az egyik leggyakoribb bőrbetegség, a népesség mintegy 1,5-2 %-át érinti. A bőr mellett az ízületeket is érintheti, azok súlyos gyulladását okozva. Ez Magyarországon gyakorlatilag 150-200 ezer beteget jelent, azaz szinte mindenkinek a közvetlen környezetében, családban vagy baráti, munkatársi körében biztosan van olyan, aki érintett. Éppen ezért nagyon fontos a betegség ismerete mindenki számára, hiszen a mindenki számára jól látható bőrtünetek a betegek életét megkeserítik. A betegséggel kapcsolatos tévhitek közül a legfontosabb annak tisztázása, hogy a tünetek nem fertőzőek. A betegség kialakulásának mechanizmusa ma már jól ismert. Psoriasisban ma már nem kell a tünetekkel együtt élni. Számos új, igen hatásos kezeléssel is rendelkezünk a súlyos esetek gyógyítására. Ugyanakkor megfelelően alkalmazott hagyományos kezelésekkel is sok betegnél tünetmentesség érhető el.

Előadásaink:

  1. Dr. Holló Péter: Bevezető
  2. Dr. Tóth Veronika: Mit érdemes tudni a pikkelysömör kialakulásáról? 
  3. Prof. Dr. Wikonkál Norbert: Mit érdemes tudni a pikkelysömör hagyományos kezeléséről?
  4. Dr. Holló Péter: A pikkelysömör modern kezelési lehetőségei

 

A rendezvény támogatói:

 

A program szervezője:

Dr. Holló Péter
igazgatóhelyettes, egyetemi docens. A Psoriasis Munkacsoport vezetője