Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. május 10.
238718 Összes oltás
14143 Beoltott Semmelweis Polgár

Ünnepi megnyitóval, emlékezetes előadásokkal és a Klinika falait díszítő festmények átadásával vette kezdetét a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika 125 éves fennállásának tiszteletére rendezett éves programsorozat, amelyen az Egyetem nobilitásai mellett a Klinika munkatársai és számos meghívott díszvendég is részt vett.
Prof. dr. Sárdy Miklós, a Klinika igazgatójának rövid köszöntését követően a Gyógyszerésztudományi Kar kórusának előadását hallgathatták meg, majd az ünnepi ülés prof. dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes beszédével folytatódott. A közönség dr. Lukács Andrea előadásában egy korabeli fotókkal tarkított történeti visszaemlékezés során megismerhette nemcsak az intézet korábbi nagyjainak munkásságát, hanem az elmúlt több mint száz év legjelentősebb pillanatait, amelynek eredményeképp a budapesti Bőrklinika nemzetközileg is elismert gyógyító és kutató intézménnyé vált. Ezt követően dr. Horváth Attila professor emeritus szubjektív, élményekkel teli visszaemlékezése következett, majd a történeti visszatekintés részeként dr. Sárdy Miklós professzor bemutatta a Klinika első igazgatója, prof. dr. Schwimmer Ernő munkásságát és idézett az egykori, ma már szinte ismeretlen kifejezésekkel átszőtt első bőrgyógyászati könyvből. Dr. Bognár Péter már a jelen korba kalauzolta a közönséget, ismertetve a Klinika jelenleg működő kutatócsoportjait és kutatásait, valamint az elmúlt két év jelentősebb, főként nemzetközi publikációit. Ezt követően az elmúlt évek betegbemutató üléseiből a  legemlékezetesebb  esetek  kerültek  terítékre  dr.  Diczig  Brigitte, dr. Görög Anna, dr. Gergely László Hunor, dr. Hodossy-Virágh Andor és dr. Lőrincz Kende tolmácsolásában. Az ünnepséget dr. Kuroli Enikő patológus szakorvos „A bőr a művészetben, művészet a bőrben” című, korántsem hagyományos előadása zárta, melyben művészi betegségábrázolások és neves művészek – Rembrandt, Murillo, Csontváry vagy Goya – festményein szereplő bőrtünetek kerültek bemutatásra, de ezek mellett a hétköznapi szövettani leletekben felfedezett érdekes, különleges alakzatokat is láthatott a közönség.

A rendezvény támogatói: KÖEÉ; Nékám Alapítvány; Civelek a Palotanegyedért Egyesület; Convention Kft.; Beiersdorf Kft.; Józsefváros; KOGART Művészeti Alapítvány; Leo-Pharma; Mikszáth Gyógyszertár; Semmelweis Kft.; Verebics Katalin; Virágért.

A programsorozat a 2018. január 11-i megnyitót követően további színvonalas, egyben hagyományteremtő szakmai és ismeretterjesztő előadásokkal, eseményekkel folytatódott, melyek egész évben várták a tudásra vágyó, ismereteiket bővíteni kívánó érdeklődőket. 
Ennek keretében a középiskolások havonta egy alkalommal részt vehettek a nagy sikerű BőrŐrök egészségvédő programsorozaton, valamint tematikus tájékoztató előadásainkon is, melyek a szélesebb nagyközönség számára, szintén havi egy alkalommal kerültek megrendezésre.
Áprilisban a bőrgyógyász szakma számára ünnepi továbbképző konferencia, az idén életre hívott BőrAkadémia debütált nagy sikerű workshopokkal és előadásokkal.
A Bőrklinika 125. születésnapja alkalmából, az év első felében kiállításra került több alkotás is, köztük Verebics Katalin és B. Preszecsán Hajnalka művésznő kiváló festményei.

A rendezvényen készült fotók megtekinthetők itt. 

 

Ünnepi év programja

Ünnepi megnyitóval, emlékezetes előadásokkal és a Klinika falait díszítő festmények átadásával vette kezdetét a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika 125 éves fennállásának tiszteletére rendezett éves programsorozat, amelyen az Egyetem nobilitásai mellett a Klinika munkatársai és számos meghívott díszvendég is  részt vett. (Beszámolónk itt olvasható)

A programsorozat a 2018. január 11-i megnyitót követően további színvonalas, egyben hagyományteremtő szakmai és ismeretterjesztő előadásokkal, eseményekkel folytatódott, melyek egész évben várták a tudásra vágyó, ismereteiket bővíteni kívánó érdeklődőket.
Ennek keretében a középiskolások havonta egy alkalommal, előzetes regisztrációt követően vehettek részt a nagy sikerű BőrŐrök egészségvédő programsorozaton, mely több témakörben nyújt hiteles tájékoztatást és segítséget a korosztályt érintő leggyakoribb kérdésekben.

Szintén nagy érdeklődés övezte tematikus tájékoztató előadásainkat is, melyek a nagyközönség számára, szintén havi egy alkalommal kerültek megrendezésre a Bőrklinika tantermében.

A publikus, ingyenes és bárki által látogatható, de előzetes regisztrációhoz kötött előadásaink:

Véradás

A Magyar Vöröskereszt, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Bőrklinika véradásra hívta a segíteni vágyókat. Az esemény 2018. május 4. 10-14 óráig került megrendezésre.

Emlékfa ültetés

Ünnepi évünk következő eseménye a prof. Nékám Lajos tiszteletére állítandó emlékfa felavatása volt a Bőrklinika udvarán, 2018. május 25-én.

Az ünnepi év további eseményei

A 125. ünnepi év keretében, szeptembertől látható a Klinika hajdani és mai épületének képanyagát feldolgozó, illetve a dolgozók életének fényképarchívumából készült fotókiállítás, valamint a főként szakmabeli érdeklődők számára készülő válogatás az 1860-as években megjelent New Sydenham Society’s Atlas of Diseases of the Skin című albumból, mely gyönyörű példája a XIX. század elején elterjedő, s a klinikai gyakorlatban és oktatásban ezidőtájt alkalmazott orvosi illusztrációknak.
A kiállítás megnyitója: 2018. szeptember 6. 11 órakor volt.

Szintén őszi eseményeinket színesítette a tanterem előtti területen elhelyezendő emlékpadok felavatása.

Részletes programjainkról a bal oldali almenüben olvashat.

 


A rendezvénysorozat támogatói:

Nékám Alapítvány, SE Központi Levéltár,  SE Központi Könyvtár,  SE Parkfenntartási Osztály, SE KRI

 
 
 
   
 





 A cikket írta: Németh Gabriella