Az I. Gyermekinfektológiai Konferencián (GYIK) október 8. és 10. között közel 300 szakember, köztük 173 gyermekorvos vett részt Budapesten. A program az európai gyermekinfektológia helyzetétől a rendelői antibiotikum-döntésekig ívelt; előadást tartott Prof. Dr. Adilia Warris, az Európai Gyermekinfektológiai Társaság (ESPID) elnöke és Dr. Oroszi Beatrix országos tisztifőorvos és Lakatos Botond a Magyar Infektológiai Társaság elnöke is. A szervezők és a résztvevők üzenete egybecseng: a lelet mögött mindig a beteget kell látni, a mindennapi döntésekhez pedig közös hazai irányelvek szükségesek.

A konferencia létrehozásával a szervezők olyan szakmai találkozóhelyet kívántak teremteni, ahol a gyermekeket ellátó orvosok a saját gyakorlatukban felmerülő bizonytalanságokat is megvitathatják. Ezt szolgálták a kerekasztalok, a pro és kontra megbeszélések, az interaktív kvíz és a közös esetértékelésre épülő nagyvizit. A rendelőben, a sürgősségi ellátásban vagy az intenzív osztályon dolgozó szakemberek eltérő helyzetekkel találkoznak, de egyaránt szükségük van arra, hogy a gyorsan bővülő ismereteket az adott gyermek ellátásában tudják alkalmazni.

Galéria

4kép

A nyitó szekció ezt a törekvést hazai és európai összefüggésbe helyezte. Prof. Dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója, klinikai rektorhelyettes a gyermekinfektológia jövőjéről tartott előadást, majd Prof. Dr. Adilia Warris, a University of Exeter egyetemi tanára, az Európai Gyermekinfektológiai Társaság (ESPID) elnöke szólalt fel. Dr. Oroszi Beatrix országos tisztifőorvos a Nemzeti Népegészségügyi Központ részéről a gyermekinfektológia járványügyi aktualitásait mutatta be. A programban a megelőzés, a védőoltások és a szülői bizonytalanságok kezelése is hangsúlyos szerepet kapott.

A lelettől a beteg megértéséig

A szakmai eszmecserék egyik visszatérő kérdése az volt, hogyan segítheti a korszerű diagnosztika a kezelési döntést. A több vizsgálati eredmény értelmezéséhez a gyermek állapotának, kórelőzményének és környezetének alapos ismerete szükséges. Dr. Kardics Kinga klinikai főorvos, a konferencia egyik szervezője így foglalta össze a legfontosabb üzenetet: „A gyakorló orvosok számára a legfontosabb üzenet, hogy soha ne a leletet, hanem mindig a beteget kezeljék.” A részletes kikérdezés, a fizikális vizsgálat és a vizsgálatok megfelelő időzítése együtt adhat értelmet a laboratóriumi és képalkotó eredményeknek.

Ehhez kapcsolódott Dr. Kalocsai Krisztina klinikai főorvos, társszervező gondolata: „Az infektológiai szemlélet alapja a kórokozókban való gondolkodás.” Mint kifejtette, a CRP gyulladásos laborértékére való kizárólagos hagyatkozás téves következtetéshez vezethet: az alacsony érték önmagában nem zárja ki a súlyos fertőzést, a magas pedig nem bizonyít súlyos bakteriális infekciót. A megfelelő kezelés kiválasztásához az ajánlások, a releváns mintavétel és a helyi rezisztenciaviszonyok ismerete egyaránt fontos. A betegvizsgálattal összekötött infektológiai konzultáció különösen hasznos lehet például immunszupprimált vagy intenzív ellátást igénylő gyermekeknél: segíti a mikrobiológiai eredmények értékelését és az antimikróbás kezelés megválasztását.

A mai döntések és az antibiotikumok jövője

A diagnosztikai mérlegelés tétje az antibiotikum-használatról szóló megbeszéléseken is megmutatkozott. A többféle antibiotikummal szemben ellenálló, multirezisztens kórokozók kérdése a kórházi ellátástól az alapellátásig végigkísérte a programot. A One Health szekció az emberi, állati és környezeti egészség összefüggéseire is rávilágított; az állatgyógyászat antibiotikum-felhasználásának visszaszorítására tett intézkedések a humán gyógyászat számára is tanulságul szolgáltak.

„Nemcsak az a kérdés, hogy mikor indítunk antibiotikumot, hanem az is, hogy meddig alkalmazzuk” – hangsúlyozta Dr. Pék Tamás klinikai főorvos, a konferencia társszervezője. Megítélése szerint a hazai viszonyokra alkalmazható, következetesen betartott irányelvek mellett az ajánlott gyógyszerek tényleges hozzáférhetősége is alapvető. A társszakmákkal folytatott eszmecserék pedig arra is lehetőséget adtak, hogy a résztvevők felülvizsgálják a korábban bevett gyakorlatokat, például a húgyúti fertőzések megelőzésére alkalmazott antibiotikum-kezelés helyét.

A közös gondolkodás folytatódik

A résztvevői visszajelzésekben különösen a megelőzéssel és a területen szerzett fertőzésekkel foglalkozó előadásokat emelték ki, de az interaktív kvízt, az esetbemutatásokat és a kerekasztalokat is méltatták. A válaszokból egyértelmű igény rajzolódott ki a mindennapi betegellátásban közvetlenül alkalmazható tudásra: többen kértek további gyakorlati útmutatást az antibiotikum-kezelés megválasztásához, valamint a szakmai irányelvek és protokollok bemutatását. Mindez megerősítette a szervezők eredeti törekvését: rendszeres fórumot teremteni, ahol a gyermekeket ellátó szakemberek közösen kereshetnek választ a gyakorlatban felmerülő kérdéseikre.

„A Semmelweis Gyermekklinika országos ellátási feladataiból az is következik, hogy a nálunk felhalmozódó tapasztalatot megosszuk a gyermekeket az ország más pontjain gyógyító kollégákkal. Az infektológiában különösen szorosan összefüggnek a rendelőben és a klinikán meghozott döntések: a fertőzések felismerése, megelőzése és az antibiotikumok felelős alkalmazása közös feladatunk. A GYIK akkor tölti be a szerepét, ha az itt megkezdett párbeszéd a mindennapi együttműködésben folytatódik, és segíti, hogy a gyermekek az ellátás minden szintjén korszerű, megalapozott kezeléshez jussanak” – fogalmazott Dr. Szabó Attila.

Jövőre is várjuk a gyermekellátásban dolgozó szakembereket a GYIK konferenciára, hogy együtt folytassuk a megkezdett munkát, és a mindennapi gyógyítás tapasztalataira építve keressünk válaszokat a gyermekinfektológia aktuális kérdéseire.

A tanfolyam előadásai – az érvényes regisztrációval rendelkezőknek, vagy új jelentkezőknek – 2026. december 31-ig utólag visszanézhetők, illetve azok akik elmulasztottak tesztvizsgát tenni, online pótolhatják.

Megnézem online az előadásokat