A Semmelweis Egyetem Gyermekklinikáján sok fiatal kolléga kapcsolódott be a tudományos munkába. Egymás tudományos érdeklődésének és eredményeinek jobb megismerése céljából dr. Szabó Attila intézetigazgató életre hívta az első Gyermekklinika PhD napokat, mely 2023. október 12-13 között került megrendezésre.
A rendezvényen 33 PhD hallgató mutatta be angol nyelvű prezentáció keretén belül a kutatómunkáját. A rendezvény kiváló lehetőséget teremtett a klinikán folyó magas színvonalú klinikai vizsgálatok és alapkutatás megosztására, az ismerkedésre és a közös kollaborációk kialakítására.
A Fulbright Specialist program keretén belül itt tartózkodó vendégprofesszor, Prof. Prókai László is elismerően nyilatkozott a klinikán folyó munkákról. A legjobbnak ítélt előadásokat európai nemzetközi konferencián való részvétellel jutalmazta a klinika.
Ezúton is gratulálunk Balog Verának és Bartha Áronnak a kiváló prezentációhoz!
Az esemény egy kötetlen és jó hangulatú beszélgetéssel és közös pizzázással zárult. Köszönet illeti a szervezőket, akik már PhD fokozattal rendelkező sikeres, fiatal munkatársaink: Balogh Dórát, Hodrea Juditot, Horváth Klárát és Kiss Tamást.