Akár már augusztusban elkezdődhet annak a gyógyszernek a klinikai tesztelése, amely áttörést hozhat a koronavírus megbetegedések szövődményeként kialakuló tüdőgyulladás és szöveti hegesedés kezelésében – mondta el dr. Fekete Andrea az RTL-Klub Reggeli című műsorában. Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika adjunktusa kiemelte: a Sigma-1 receptor, amelynek serkentése jó lehet a szöveti hegesedés gátlására, egy viszonylag újonnan felfedezett molekula, azt pedig, hogy a központi idegrendszeren kívül is jelentős szerepe van az emberi szervezetben, csak az utóbbi 4-5 évben ismerték fel és vizsgálják – mutatott rá a szakértő. Szólt róla, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben hazai és nemzetközi szinten is tapasztalható az állami, akadémiai, egyetemi és magánszféra korábbinál is intenzívebb összefogása annak érdekében, hogy minél előbb eredményt lehessen elérni a COVID-19 gyógyításában.

Az RTL-Klub Reggeli adása megtekinthető ide kattintva

 

Dr. Fekete Andrea