Betűméret: A A A

A klinika története

Az 1769-ben orvosi fakultással kibővített Nagyszombati Egyetemet, mely ezáltal vált klasszikus négy karos univerzitássá, 1777-ben Mária Terézia rendelkezésére Budára költöztették. Elsőként a Budavári Palota területén kapott helyett, 1784-ben II. József döntött az intézmény három karának Pestre helyezéséről. Az orvosi kar a kor szokásainak megfelelően egyházi épületekbe került, 10 évig a Papnövelde utcában lévő Pálos rendházban, 1794-től közel 100 évig a feloszlatott jezsuiták kolostorában, a mai Kossuth Lajos és Semmelweis utca sarkán lévő épületben működött.
Az egyre bővülő orvosképzés legfőbb problémája a helyszűke volt, leginkább a klinikai betegek ellátása és bemutatása területén. Történtek ugyan próbálkozások az egyetemi épületek körének kibővítésére, az igazi megoldást azonban az 1872-től bevezetett egységes orvosképzéssel párhuzamosan meginduló és 1911-ig tartó egyetemi építkezések jelentették. Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter a Népoktatási Törvény keretén belül vette tervbe az egyetemek reformját, azonban a gyakorlati megvalósítás már utódjára, Trefort Ágostonra várt. A nagyszabású építkezések elsősorban a természettudományos karokat, illetve az orvosi kart érintették. Ekkor vált az Üllői út két telephellyel az orvosi képzés központjává, lehetővé téve a tanszékek számának bővülését, a betegellátás szélesebb körű bemutatását. A belső klinikai tömb első épülete a Kolbenheyer Ferenc által tervezett Sebészeti Klinika lett, melynek épületében a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika ma is működik. Trefort megbízására Kovács József sebészprofesszor és a tervező Kolbenheyer külföldi tanulmányúton szerzett tapasztalatokat a pavilonrendszer – vagyis a különböző betegségben szenvedő betegek külön épületben történő elhelyezésének – kialakításáról, a belső klinikai tömb már így szerveződött.
A Sebészeti Klinika, akkori nevén I. Sebészeti Kóroda az Üllői út és a Mária utca sarkán épült, 1873 és 1877 között, és 1905-ig működött sebészetként. A gyógyítás, kutatás és oktatás hármas funkciójának megfelelően alakították ki. Az akkor 3 szintes épületben emeletenként hatalmas, több mint 250 m2-es kórtermeket hoztak létre, melyek 30-30 ágy elhelyezésére szolgáltak. A földszinten csak férfiakat, az I. és II. emeleten a kórterem közepén felállított deszkafallal elválasztva férfiakat és nőket egyaránt ápoltak. A nagy kórtermeket tartották alkalmasnak az ápolás és a rendtartás feladatainak ellátására, valamint a vizitek alkalmával az oktatás céljaira. A betegek kényelme ebben az időben még háttérbe szorult, különálló betegszoba az épület kiugró részeiben csak 2-2 volt szintenként. Az előadások és demonstrált műtétek az épület Mária utcai végéhez félhenger alakban csatlakozó, amfiteátrális felépítésű tanteremben zajlottak. Az előadóterem alatt, illetve a kiugró részekben helyezkedtek el az orvosi és a kutatást szolgáló szobák. A következő épület a tömbben a szintén Kolbenheyer által tervezett Kórbonctani Intézet lett. Később épült meg a Belklinika, a Sebészeti Klinika tükörképeként. A Bel- és Sebészeti Klinikát összekötő központi épület csak ezt követően készült el, Wéber Antal tervei alapján.
A bőrgyógyászat kezdetben csak fakultatív tárgy volt, az 1847-es első leírás szerint bőrbujakórtan és szifilológia néven, rendkívüli tantárgyként oktatták. Első tanáraként Jacobovics Miksa Móriczot jegyezték fel, aki csak előadásokat tartott, gyakorlatok ekkor még nem voltak. Önálló tanszékként történő működés céljából Dr. Schwimmer Ernő nyilvános rendkívüli tanár kapott megbízást az intézet vezetésére. Az ő nevéhez fűződik a Bőrgyógyászati Tanszék megalapítása 1893. január 13-án.
Schwimmer Ernő nemzetközi szaktekintélynek számított bőrgyógyászatból, számos nemzetközi társaság tagja volt, ő írta az első magyar nyelvű bőrgyógyászati tankönyvet 1874-ben, a korábbi francia hagyományokkal szakítva, Ferdinand von Hebra tanaira alapozva. 
Az oktatás ekkor még elméletben a Központi Épületben, gyakorlatban pedig a Szent István Kórház 120 ágyas bőrbeteg osztályán zajlott, melynek Schwimmer főorvosként szintén a vezetője volt. 
1898-tól 1938-ig Nékám Lajos professzor vette át a tanszék vezetését. Irányítása alatt alakították át a korábbi Sebészeti Klinikát bőrgyógyászattá, a tanszék ekkor nőtte ki magát klinikává, és azóta működik a mai épületben. Az ő munkája révén került átalakításra a Klinika épülete 1912-13-ban. A kert gyógyászati célokat is szolgált, nyugágyakkal a napfürdőzést tették lehetővé a betegek számára. A nagy kórtermekben 6 kisebb fülkét, egy kezelőhelyiséget és fürdőszobát létesítettek a betegek szeparálása érdekében. Kialakítottak egy korszerű ambulanciát a járóbetegek számára. Az értékes képekkel és szobrokkal, szökőkúttal díszített várócsarnok délután a fekvőbetegek látogatóit is fogadta. Az előadóterem modernizálása nagy kihívást jelentett, de alkalmassá tették szövettani metszetek és betegek képeinek bemutatására is, emellett a bőrbetegségeket moulage-gyűjtemény is prezentálta. A kornak megfelelő laboratóriumok, könyvtár, orvosi ebédlő is létesült az épületben ebben az időben.
Az I. világháború alatt a Klinikára nagy terhek hárultak, az orvosok nagy része más városban szolgált katona- orvosként, a Klinikán maradó 2 tanársegéd orvostanhallgatók segítségével, megnövekedett ambuláns forgalom- mal és felemelt ágyszámmal hadikórházként látta el a katonákat és civileket.
Nékám Lajos volt az 1928-ban megalakult Magyar Dermatológiai Társulat első elnöke, és bőrgyógyászati tudományos munkája nemzetközi szinten is kiemelkedő volt. Megszervezte az 1935-ös Bőrgyógyászati Világkongresszust, melynek célja az akkoriban még nem egységes bőrgyógyászati terminológia egységesítése volt; ma is az akkor definiált terminológiát használjuk. A Kongresszus anyagát háromkötetes munkában foglalták össze, Corpus Iconum Morborum Cutaneorum címmel, ami számos képet tartalmazó albumként ma is rendelkezésünkre áll.
Nékám a Pázmány Péter Tudományegyetem rektoraként támogatta a könyvkiadást, foglalkozott művészetekkel és a magyar bőrgyógyászat történeti kérdéseivel is.
Neuber Ede professzor 1938-1945 között állt a Bőrklinika élén, korábban a Debreceni Bőrklinikát igazgatta. Kutatómunkája mellett (bőr gombás betegségei, tuberkulózis, filariázis és farmakológiai kérdések) kedvtelésként repült is. A II. világháború, a főváros felszabadításáért folyó harcok nagy pusztítással jártak, a Klinika épülete is sok kárt szenvedett. Neuber Ausztriába távozott és 1945-ben ott is hunyt el.
1945 márciusában azonban megindult a romok eltakarítása, javult az élelmezés is.
Szodoray Lajos, aki a Szövettani és Szerológiai Laboratórium kiemelkedő munkatársa és vezetője volt egészen 1949-ig, a 45-46-os években a Klinika vezetésére kapott felkérést, majd később a Debreceni Bőrklinika élére került. Kutatásait leginkább a psoriasis területén folytatta.
Földvári Ferenc nyilvános rendes tanárként 1946-ban kezdte meg működését a Klinika igazgatói székében. A korábbi díjtalan orvosi állásokat lassan felváltották a fizetéses orvosok, a létszám 17-re nőtt. A klinikai kutatások középpontjában a syphilis kezelése, a hólyagos megbetegedések közül a pemphigus ellátása állt. Átalakult az oktatás szerkezete is, 1964-től a bőrgyógyászat féléves tantárggyá vált, a szigorlóévi gyakorlat megszűnt, kialakult a heti 2 óra előadás és a heti 2 óra, 10-20 fős csoportokban zajló gyakorlati oktatás, mely egészen napjainkig hasonló struktúrában zajlott. Országosan kiépült a bőr- és nemibeteg gondozó hálózat, mely jelentős eredményeket ért el syphilis visszaszorításában. Létrejött az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet (OBNI) 1951-ben, a Klinikával egy épületben működött. 1952-től az OBNI is Földvári professzor irányítása alatt  állt. 
Alighogy helyreállt a rend a II. világháború után, az 1956-os forradalom eseményei komolyan érintették a Bőrklinika épületét. A legnagyobb károkat a tanterem szenvedte el, helyén 1962-ben készült el egy új épületrész, mely főként laboratóriumoknak  adott  helyet,  és  a  tanterem  új épületet kapott a Bőrklinika és a Szemészeti Klinika között. Földvári Ferenc munkásságát több szinten elismerték, 1967-ben a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia a tagjává választotta, és a Helsinki Tudományegyetemnek is díszdoktora volt.
1967-ben Földvári nyugalomba vonulásával Király Kálmánt nevezték ki a Klinika élére. Király professzor Debrecenben tanult, a leningrádi bőrgyógyászati klinikán aspiránsként dolgozott, az OBNI igazgatóhelyetteseként is működött. Szerepvállalása  a MOTESZ főtitkáraként is jelentős volt, az 1972-74-es években pedig a WHO venereás betegségek alosztályának vezetője volt Genfben, igazgatói feladatait eközben Károlyi István látta el. Syphilis diagnosztikai vizsgálatok bevezetésében Király professzor munkássága meghatározó volt, kutatásait immunológiai vonatkozásokkal kapcsolta össze, bevezetve ezáltal az immunológiát a bőrgyógyászati diszciplínába is.
Rácz István professzor 1978-ban lett a Bőrklinika és egyszemélyben az OBNI igazgatója is. Nevéhez fűződik a legtöbb nyelvre lefordított bőrgyógyászati könyv, a Pastyinszky István professzorral közösen írt „Belbetegségek bőrtünetei”-nek társszerzősége, az akkori bőrgyógyászat tankönyv megírása, a syphilis és immunológiai kutatások folytatása, többek között a biológiai aspecifikus pozitivitás vizsgálata és leírása.
Horváth Attila professzor 1992-ben került a Klinika élére. Elsőként vezette be Magyarországon a HIV szűrést és fontos szerepet vállalt a HIV fertőzöttek gondozásának megszervezésében. Bőrgyógyászati tankönyv társszerzőjeként, szerkesztőjeként is működött, s célul tűzte ki, hogy a dermato-onkológiát elismertesse a szakmával, ezért azt a Klinika nevébe is integrálta.
Kárpáti Sarolta professzor asszony 2004-től irányította a Bőrklinikát. 1975-ben szerzett orvosi diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, bőrgyógyászati munkáját a Heim Pál Gyermekkórházban kezdte. 1988-tól az orvostudomány kandidátusa, 1994-től a Bőrklinikán működő Országos Bőr-és Nemikórtani Intézet tudományos főmunkatársa. 1995-ben habilitált, ugyanezen évben fogadták az MTA doktorává. 1996-tól a Bőrklinikán docens, 1999-től egyetemi tanár. 2004 és 2016 között a Klinika igazgatója.
Nevéhez fűződik az alapkutatás világszínvonalú megteremtése az intézetben. Kutatásai kiterjednek a dermatitis herpetiformisre, az autoimmun hólyagos bőrbetegségekre, a terhességi dermatosisokra, a melanomára. Széleskörű nemzetközi kapcsolatokat ápol, számos PhD hallgatót nevelt. 2007-2008-ban a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke. 2009-ben tudományos munkája elismeréseként a Német Tudományos Akadémia, a Leopoldina tagjává választották. Az Európai Bőrgyógyászati Kutató Társaság (ESDR) tiszteletbeli tagja. 2017-ben Semmelweis-díjjal tüntették ki. Bőrgyógyászati tankönyvet írt számos társszerzővel, ennek komoly szerkesztői feladatait vállalva.
2006-ban megújította a Klinikán működő Dr. Földvári Ferenc Alapítványt. 2005-2016 között a Nékám Alapítvány elnöke.
2009-2011 között az EGT- Norvég Alapoknál elnyert pályázattal a Klinika szinte egész épületét érintő újjáépítést hajtott végre. A norvég pályázat segítségével a Klinika széleskörű felújítása, többek között új ambuláns rendelők és laboratóriumok létesítése, a fekvőbetegosztályok modernizálása valósulhatott meg. Mindezt annak ellenére véghezvitte, hogy 2005-ben a kormány megszüntette az OBNI-t, s a munkatársak mintegy felét elbocsátották. Komoly érdeme, hogy az ekkor kialakult morális és gazdasági csődhelyzet ellenére talpon maradt a Klinika.
Jelenleg az oktatás és kutatás mellett speciális szakrendelés keretében lát el betegeket, továbbá a Genetika és Őssejt Kutatócsoport vezetője.
2016-tól a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikáját 10. igazgatóként Sárdy Miklós professzor vezeti, aki jelentős nemzetközi kapcsolatokkal és tapasztalatokkal rendelkezik, ez segíti a betegellátás, oktatás és kutatás színvonalának fejlesztésében. 
1995-1998 és 2000-2005 közt, valamint 2016-tól dolgozott a Bőrklinikán. Kezdetben az Onkodermatológiai Osztályon és szakrendelőben, később az Immunológiai Osztályon és az autoimmun szakrendelésen dolgozott sokat. 2003-ban adjunktusi kinevezést kapott, ekkortól osztályvezetői és ambulancia vezetői funkciót is ellátott. 2013-tól akkreditált PhD oktatóként is tevékenykedett. 2016-tól a Bőrklinika igazgató egyetemi docense, 2017-től egyetemi tanára. Elsősorban az immunológiai, ill. autoimmun bőrbetegségek ellátásában, kutatásában jártas, mindhárom nyelven oktat. Közalkalmazott főorvosként a Müncheni Egyetem (LMU) Bőr- és Allergológiai Klinikáján is lát el betegeket, ill. oktat és kutat havi rendszerességgel, ahol 2007 óta dolgozik.
Kiemelt figyelemmel irányítja a fiatal kollégák tevékenységét, indítja el életpályájukat. Jelentős tevékenysége eddig a vállalkozási tevékenységek (pl. magánellátás, konferenciák szervezése, klinikai vizsgálatok) fejlesztése volt a finanszírozás javítására.