Médiamegjelenések

Egy nap a Klinikán dr. Sárdy Miklós professzorral

“Célkeresztben a gyógyítás. Szubjektíven orvosokról és betegekről” – e mottó jegyében mutatja be Prof. Dr. Sárdy Miklós, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika intézetvezető mindennapjainak egy szeletét az Echo TV Klinika című egészségügyi magazinja.  A portréműsor segítségével bepillantást nyerhetünk a Klinikán folyó …

Bőrklinika a Kossuth Rádió “A Hely” című műsorában

Év elején nálunk járt  A Hely  című, méltán híres rádióműsor stábja és két részben bemutatta a 125 éves Bőrklinika egy hétköznapját. A Bak Anita szerkesztésében készült műsorban Farkas Erika műsorvezető remek hangulatú, tartalmas beszélgetéseket folytatott munkatársainkkal. Mostantól mind az első , mind a …

Prof. Wikonkál Norbert: Minden harmadik embernél kialakul élete során basalioma

Az M1 Ma reggel című műsorának vendége volt Prof. Wikonkál Norbert, Klinikánk egyetemi tanára. A beszélgetésben olyan kérdések kerültek megvitatásra, mint a leggyakoribb és legveszélyesebb bőrdaganatok, a leégés veszélyei, valamint a védekezés legfontosabb ismérvei az öltözködés, napszemüveg és napozási szokások …

M1 – Híradó: Nagyon erős az UV-B sugárzás!

A napokban tapasztalható igen magas UV-B sugárzás kapcsán kérdezte az M1 Híradójának riportere dr. Holló Pétert, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika docensét. A szakember kiemelte, hogy a leégések számával arányosan megnő a valószínűsége a bőr pigmentsejtjeiből kiinduló bőrdaganat, a …

Dr. Holló Péter: Bőrvédelem és -higiénia nyáron

A nyár sok esetben nemcsak a felhőtlen vakációról szólhat, hanem sajnos a bőrünkön megjelenő problémákról is, melyeket az uszodák, strandok, élővizek környezetében felbukkanó kórokozók vagy éppen a különböző rovarok fullánkjai tartogathatnak számunkra. Dr. Holló Péter, egyetemi docens a Duna TV …

Dr. Tamási Béla a nemi úton terjedő fertőzésekről beszél a Karc FM-en

Dr. Tamási Béla az STD Ambulancia helyettes vezetője járt ezúttal a Karc FM stúdiójában,  ahol Back Réka Spájz című műsorában igyekszik lerántani a leplet és eloszlatni a homályos foltokat a nemi úton terjedő betegségekkel kapcsolatban. A Klinikán 2018.június 15-én megrendezésre …

“Bőrkabátot tudunk cserélni, de bőrt nem!”

Száz évvel ezelőtt még elbújtunk a Nap elől, hogy bőrünk védve legyen a hőség és sugárzás ellen, s ezt nagyon is jól tettük – mondta el Prof. Dr. Sárdy Miklós, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatója az Echo Tv …

Amit a krónikus szőrtüsző- és faggyúmirigy-gyulladásról tudni kell

A Duna Tv Család-barát című műsorának vendége volt Prof. Dr. Wikonkál Norbert, a Bőr- Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika egyetemi tanára. A téma ezúttal a krónikus szőrtüsző- és faggyúmirigy-gyulladás, mely világviszonylatban a népesség 1-4 %-át érintő betegség. A riportból kiderül, hogy miért …

RTL Klub Híradó – A fókuszban ismét a melanoma

Dr. Holló Péter egyetemi docenst munka közben kapta lencsevégre a Bőrklinikán az RTL Klub Híradójának stábja. A riport témája ismét napjaink egyik legagresszívabb, legkiszámíthatatlanabb, a késői áttétképződés szempontjából is a legveszélyesebb daganattípusa, a melanoma volt.  Holló docens elmondta, hogy egyre több …

Másfélszeresére nőtt a melanomás betegek száma az elmúlt évtizedben!

Itt a strandszezon, védjük bőrünket az UV sugaraktól! Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a fényvédelem fontosságára – derül ki az M1 2018.05.18-i Ma Reggel című adásából, melynek vendége ezúttal Dr. Holló Péter egyetemi docens, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai …