Összesen: 1 cikk

Napjainkban az egészségügy is egy történelmi léptékű, technológiai forradalom frontvonalában áll. A mesterséges intelligencia (MI) és a nagy nyelvi modellek megjelenése olyan hatékonyságnövelő eszközöket ad a kezünkbe, amelyek alapjaiban írhatják felül a mindennapi betegellátást.

A technológia önmagában azonban csak ígéret: a valódi változást azok a szakemberek hozzák el, akik nemcsak elszenvedői a folyamatoknak, hanem magabiztosan uralják az új eszközöket. Ehhez a szemléletváltáshoz fejlesztett szakmai iránytűt az H-PASS (Health Professionals’ & Digital Team Skills Advancement) projekt, amelynek ünnepélyes záró konferenciáját április végén tartották Rómában az Università Cattolica del Sacro Cuore szervezésében.

A 2023 tavaszán indult kezdeményezés célja egy olyan komplex képzési módszertan és tananyag rendszer kidolgozása, majd gyakorlati tesztelése volt, amely képessé teszi az egészségügyi szakembereket a technológiai változások hatékony kezelésére és az egymással való együttműködésre a digitális világban.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) koordinálásával megvalósult nemzetközi konzorciumban intézetünk, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar Egészségügyi Menedzserképző Központjának (EMK) oktatói és szakértői alkották a szakmai megvalósítás magját, meghatározva a tartalomfejlesztés irányait és a projekt stratégiai kereteit.

A hat európai országot (Olaszország, Magyarország, Románia, Litvánia, Görögország és Ciprus) összefogó konzorcium szakmai vezetéséért Dr. Cserháti Zoltán felelt, a megvalósítás szakmai és operatív hátterét pedig többek között az EMK munkatársai – Kóder Fruzsina (projekt menedzser), Dr. Kovács Eszter, Dr. Fazekas Nóra, Dr. Lőrincz Orsolya, Szögi Melinda, Béres Orsolya és Tenevszki Kosztadin biztosították, a konzorcium és a tanácsadó testület (Advisory Board) munkájának koordinációját Dr. Becze Orsolya (OKFŐ) biztosította.

H-PASS zárókonferencia
Dr. Cserháti Zoltán, Dr. Becze Orsolya, Szögi Melinda, Kóder Fruzsina, Dr. Fazekas Nóra, Tenevszki Kosztadin, Dr. Lőrincz Orsolya, Béres Orsolya

A módszertan, ami jól vizsgázott

A H-PASS több mint egy elméleti keretrendszer: a hat nemzeti pilot képzés során Európa szerte több mint 500 orvos, ápoló, gyógyszerész és egészségügyi szakember vett részt a képzésekben. Az online és személyes tréningalkalmak során négy pillér mentén fejlesztették a projekt szakemberei a digitális és transzverzális készségeket: a digitális átállással járó változás menedzsmentjének alkalmazásától a hatékony csapatmunkán át egészen az egészségügyi rendszerekben keletkező adatok tudatos felhasználásában rejlő értékekig.

A résztvevők innovatív virtuális valóság (VR) modulban is próbára tehették képességeiket, a legelkötelezettebbekből pedig „Digital Change Agentek” válhattak – olyan nagykövetek, akik saját intézményükben segítik kollégáik digitális felzárkózását.

Ahogy azt a magyar képzés egyik résztvevője megfogalmazta:
“Megkezdtem az ambulancia egészségügyi dolgozóinak munkafolyamatait újjá szervezni és strukturálni. Az eredmények biztatóak, és már egy hónapon belül láthatóvá váltak: ma már hatékonyabban és szervezettebben működünk.”

Projektzárás után: A fenntartható jövő

A római eseményen a partnerek egyetértettek abban, hogy a projekt eredményei messze túlmutatnak a zárókonferencián. A kidolgozott fenntarthatósági stratégia és a szakpolitikai ajánlások célja, hogy ez a képzés és tudásanyag ne csupán egy sikeres kísérlet maradjon, hanem szervesen beépüljön az európai egészségügyi képzési rendszerekbe.

Az H-PASS eredményeit a projekt tanácsadó testületének neves nemzetközi szakértői is méltatták, Federica Margheri az EHMA (European Health Management Association), Ber Oomen az ESNO (European Specialist Nurses Organisation), Michele Calabró az EUREGHA (European Regional and Local Health Authorities), valamint Sarada Das a CPME (Standing Committee of European Doctors) képviseletében. 

Az EMK tudásbázisa ezen a területen európai szinten is irányadó. A most lezárult szakmai munka egy olyan skálázható modellt teremtett, amellyel az egészségügyi szakemberek magabiztosabban nézhetnek szembe az MI-korszak kihívásaival.

A képzés online, angol nyelvű verziója és további információk a projektről az H-PASS projekt weboldalán érhetők el.

Gratulálunk a teljes konzorciumnak és minden közreműködőnek!

Dr. Cserháti Zoltán

Galéria

4kép
Dr. Lőrincz Orsolya
Dr. Fazekas Nóra
Összesen: 1 cikk