Karunk immár 2018 óta dolgozik azon, hogy a hazai szociális vezetőképzés innovatív, magas színvonalú megvalósításával járuljon hozzá a szociális szakma fejlődéséhez, folyamatos megújulásához. Büszkék vagyunk rá, hogy mi indíthattuk az ország első mester- majd alapszintű képzési kurzusát. A mesterszintű képzés hatodik vizsgaidőszakának végéhez értünk. Ennek eredményeként júniusban 216 szociális vezető veheti át tanúsítványát.
 
Munkánkat továbbra is meghatározza az a törekvés, amely nem pusztán egy magas minőségű képzési program kialakítására, hanem az ágazaton belüli szakterületi kapcsolódások kialakulásának elősegítésére, ezáltal a szociális ágazat hatékonyságának és presztízsének további növelésére irányul. A tanúsítványok átadását ezért hagyományainkhoz híven egy szakmai konferenciával kötjük egybe.
 
A Szociális Vezetőképző Tudásközpont negyedik szakmai konferenciájára – a járványhelyzet kedvező alakulása miatt – ismét személyes keretek között kerül sor 2021. június 28-án 10.30 órától a NEAK székházának Konferenciatermében.
 
 

Ünnepeljük együtt a szociális ágazatban dolgozók munkáját!