Az IME Egészségügyi vezetők szaklapja, tudományos folyóirat 2025. évi második számában jelent meg „A szervezeti megtartást támogató mentorprogram – az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet pilot programjának bemutatása” című cikk, amelynek társszerzője volt Lengyel Lívia, a Semmelweis Egyetem EKK Egészségügyi Menedzserképző Központ oktatója és kommunikációs vezetője.
A Korányi Intézet is – amely Magyarország kiemelt pulmonológiai központjaként országos feladatokat lát el – szembesült a munkaerőhiány, a túlterheltség, a kiégés és a munkatársak megtartásának nehézségeivel. A járványhelyzet tovább növelte a dolgozók mentális terheit és stressz-szintjét.
E kihívásokra válaszul az intézet mentorprogramot indított, amely az üzleti szektorban bevált módszereket ültette át az egészségügyi környezetbe. A program a mentorálás szabályai szerint zajlott: tapasztalt szakemberek személyre szabottan támogatták a résztvevők vezetői, szakmai és személyes fejlődését. A pilot célja az volt, hogy a fejlesztésen keresztül növelje a dolgozók elkötelezettségét és megkönnyítse a mindennapi feladatok kezelését.
A szerzők hangsúlyozzák: a jövő egészségügyének egyik legnagyobb kihívása a munkaerő megtartása, amelynek kulcsa a támogató szervezeti kultúra és a vezetők tudatos fejlesztése. A pilotprogram ehhez kínált kézzelfogható és azonnal hasznosítható megoldást.
A cikk teljes terjedelmében elérhető az alábbi linken: A szervezeti megtartást támogató mentorprogram, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet pilot programjának bemutatása