A SZVK Szalon vendége volt az „Amigos a gyerekekért” alapítvány , amit annak vezetője, Fábián Sára és az alapítvány egyik önkéntese mutatott be.

Az alapítvány kezdeményezője, vezetője és „hajtó motora” így vall személyes elköteleződéséről, motivációiról:

Fábián Sára vagyok, és amit a legjobban szeretek abban, amit csinálunk az a gyerekek őszintesége. Nincs kertelés, túlzott udvariasság. Ha egy ötlet, módszer, feladat nem elég izgalmas, az perceken belül kiderül. És akkor mi jön? Az improvizálás. Ez az, amiben talán a legtöbbet fejlődtem én, hétről hétre kreatívabb leszek, leszünk. Az az élettapasztalat, amit egyetemen, baráti társaságban, családban csak csöpögtetve érkezik, azt itt nagy dózisban kapjuk és rám személy szerint rendkívül pozitívan hat. Ez az a két dolog, amit ki tudnék emelni amellett, hogy a gyerekek szemének csillogása, egy-egy elkapott mosolya vagy hahotázása milyen erős visszacsatolás arra, hogy amit csinálunk jó és előremutató. Ez motivál engem és bízom benne, hogy én is motiválni tudom a kissrácokat.[1]

Az SZVK Szalon ezen alkalma során rövid felvezetésben megtudhattuk, hogy az Amigos „amigók”-ból áll. De kik is azok az Amigok? Az alapítvány egy egyetemistákból álló jótékonysági szervezet. Célja, hogy súlyosan beteg gyerekek napjait szebbé tegyék egy hasznos eszközön, a nyelvtanuláson keresztül. A tanulást természetesen kézműveskedés, játék és barátkozás egészíti ki, a lényeg, hogy vidáman és hasznosan töltsék el az érintettek a közös időt.

A tényleges cél, misszió is érdekes, de talán ugyanilyen izgalmas az alapítvány szervezeti felépítése, a működésük egyes alapelvei és azok megjelenése és képviselete. Erről egy csoportos játék során gyakorlati ízelítőt is kaptak a Szalon résztvevői, így világossá és érthetővé váltak az alapítvány értékei, alapelvei is:

Alapelveink

  • Játszva tanulunk
  • Értékünk minden Amigo
  • Egy Amigo: megbízható és következetes, közvetlen, rugalmas, lelkes, csapatjátékos
    • Megbízható és következetes: ha elígérkeztünk, azt nem mondjuk le; amit megígértünk a kis srácoknak azt betartjuk; a határidőket tiszteljük
    • Közvetlen: a gyerekekkel barátságos és közeli viszonyt ápolunk; egymással aktív, nyílt, gyors kommunikációt folytatunk
    • Rugalmas: probléma esetén segítjük, helyettesítjük egymást
    • Lelkes: a kórházba energiát és jókedvet viszünk magunkkal; ötleteinkkel az Amigos fejlődésén dolgozunk
    • Csapatjátékos: a sikereken osztozunk, a problémákon együtt dolgozunk
  • Ha megígértük, ott vagyunk
  • Az átláthatóság alapelvünk
  • Minden Amigonak számít és fontos a véleménye

Innovatív, lendületes és mindenképpen hiánypótló tevékenységük mögött az SZVK Szalon értő résztvevői elkötelezett, magasan motivált és korszerű szervezési-vezetési elveket képviselő csapatot és vezetőket ismerhettek meg.

[1] Forrás: http://www.amigosagyerekekert.hu/team-details/fabian-sara/