2026. szeptember 1-jén megkezdték tanulmányaikat az egészségügyi adattudomány mesterképzésünk frissen felvett hallgatói (AMSc26). Igazgatónk, Prof. Dr. Szócska Miklós köszöntötte az évfolyamot ismertetve az intézetben zajló oktatási és kutatás-fejlesztési munkát.
Dr. Joó Tamás, a program vezetője, részletezte a képzés legfontosabb tudnivalóit, a hallgatók által elérhető publikációs és kutatási lehetőségeket. Előadásában vázolta a mesterképzésen elsajátítható témák egyik fő alapját képező mesterséges intelligencia szerepét – a kihívásokat és lehetőséget egyaránt – az egészségügy és az adattudomány határterületein.
Bemutatkoztak a jelenlevő munkatársaink, Ruzsa Zoltán, Dr. Bessenyey Borbála, Kováts Tamás, Borbás Attila, Jóni Dániel, Prof. Dr. Gaál Péter, Tóth Pál, Schmidt Judit, Kóródi Rita, Németh Viktória és Rátky Tünde, akikkel a hallgatók az oktatás vagy az intézetünkben töltött évek során rendszeresen találkozni fognak.
Dr. Kovács Viktória Anna, Dr. Mike László és Rámpay Mihály, mesterképzésünk idén végzett hallgatói is köszöntötték az új hallgatókat, és ellátták őket személyes tanácsaikkal, jókívánságaikkal.
Az első tanórát Szalóczy Nóra tartotta az évfolyamnak A gépi tanulás új fejlesztési irányai 1. című tantárgy keretében.
Sikeres tanulást és maradandó közösségi élményt kívánunk hallgatóinknak!


