„Beszélj úgy, hogy meghallgassa, mondd úgy, hogy megértse!”

2026. február 19-én második alkalommal rendezték meg a Pácienskommunikáció és betegedukáció konferenciát, amelynek szervezésében, illetve előadójaként több munkatársunk is részt vett.

Lengyel Lívia, a konferencia főszervezője előadásában az alacsony egészségértés jeleit ismertette a mindennapi gyakorlatban. Felhívta a figyelmet a rövid, érthető, többször ismételt, lényegretörő betegtájékoztatás fontosságára.

Pácienskommunikáció és betegedukáció konferencia
Lengyel Lívia, Dr. Davidovics Krisztina

Báldy Barbara, a Semmelweis Egyetem PhD-hallgatója (témavezető: Dr. Lám Judit) a gyógyszerbiztonság kérdését járta körül. Netnográfiai kutatása során az online közösségi médiában megjelenő narratívákat elemzi, egyértelmű összefüggést mutatva az empátia és az adherencia (beteg-együttműködés, terápiahűség) között.

Pácienskommunikáció és betegedukáció konferencia
Dr. Lám Judit, Báldy Barbara

Dr. Davidovics Krisztina, a konferencia társszervezője Percepciók a páciensek ellátási döntésekbe való bevonásának gyakorlatáról című előadásában a tájékozott beleegyezéssel kapcsolatos kérdőíves felmérése eredményeit ismertette.

Dr. Beöthe Tamás, 2025-ben végzett egészségügyi menedzser az uroonkológiai betegedukációt érintő betegkommunikációs kampányokra és ezek hatékonyságára hívta fel a résztvevők figyelmét az urodoki.hu cím weboldal eredményeinek bemutatása mellett.

Pácienskommunikáció és betegedukáció konferencia
Dr. Beöthe Tamás

Kovács Bernadett, 2025-ben végzett egészségügyi menedzser egy nőgyógyászati ambulancián megjelenő speciális támogatású igényű páciensekkel folytatott kommunikáció gyakorlati kihívásaiba és tapasztalataiba avatta be a hallgatóságot.

Pácienskommunikáció és betegedukáció konferencia
Kovács Bernadett

Sáfrán Csenge szintén 2025-ben végzett egészségügyi menedzser a szülés körüli preferenciák és a várandósokat ellátó szakembergárda oldalának kapcsolatáról tartott emlékezetes előadást.

Pácienskommunikáció és betegedukáció konferencia
Sáfrán Csenge

Kiss Attila végzős egészségügyi menedzser hallgatónk a Kommunikációs felkészítés kritikus helyzetekre című prezentációjában az Országos Mentőszolgálat szakembereinek kommunikációs felkészítésének fontosságát és a kommunikáció betegellátás során.

Pácienskommunikáció és betegedukáció konferencia
Kiss Attila

A konferencia legjobb előadása díjat ez alkalommal megosztva, ketten is elnyerték. Gratulálunk Dr. Beöthe Tamásnak és Dr. Kocsis Jankának az elismeréshez!

Pácienskommunikáció és betegedukáció konferencia
Dr. Kocsis Janka, Szerencsés Dóra, Dr. Davidovics Krisztina, Lengyel Lívia, Dr. Beöthe Tamás

medicalonline.hu és a nepszava.hu is beszámolt az élénk érdeklődés mellett zárult jó hangulatú konferenciáról.

2027. február 25-én kerül sor a III. Pácienskommunikáció és betegedukáció konferenciára, a dátumot már most érdemes feljegyezni a naptárakban.

Lengyel Lívia, Davidovics Krisztina

Galéria

10kép
Dr. Lám Judit, Báldy Barbara
Dr. Beöthe Tamás