20225. szeptember 9-én megkezdték tanulmányaikat az egészségügyi adattudomány mesterképzésünk frissen felvett hallgatói, akik az egészségügy, az informatika és az adattudomány különböző területeiről érkeztek.

Intézetünk vezetői, Dr. Lám Judit, Dr. Szócska Miklós és Dr. Palicz Tamás is személyesen köszöntötték a hallgatókat.
A program vezetője, dr. Joó Tamás ismertette a képzés legfontosabb tudnivalóit, a hallgatók által elérhető publikációs és kutatási lehetőségeket, bemutatta a képzésben résztvevő, jelenlévő oktatókat és munkatársakat. Ezt követően látványos prezentáció keretében vázolta a mesterképzésen elsajátítható témák egyik fő alapját képező mesterséges intelligencia szerepét – a kihívásokat és lehetőséget egyaránt – az egészségügy és az adattudomány határterületein.

Dr. Pollner Péter és Kováts Tamás, a képzés oktatói mutatták be az adatvezérelt egészségügyi és a mesterséges intelligencia megoldások legújabb fejlesztéseit, különös tekintettel az intézetünkben zajló kutatásokra, projektekre.
Sikeres tanulást, maradandó hallgatói élményeket kívánunk mindannyiuknak!