Az Egészségügyi Menedzserképző Központ oktatói és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársai kreatív tanulási workshopot tartottak a Ludovika Collegium szakmai konferenciasorozatának második napján.

Az esemény megnyitóján felszólalt Christián László r. dandártábornok, az NKE oktatási rektorhelyettese, hangsúlyozva, hogy az NKE nyitott arra, hogy a Semmelweis Egyetemmel közös kutatásokat végezzen. Dr. Lám Judit, az Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánhelyettese kiemelte, hogy erre a workshopra a legkreatívabb oktatói csoport jött el, ami elősegíti, hogy a hallgatók között is elinduljon a párbeszéd.

Az Egészségügyi Menedzserképző Központ népszerű oktatói különböző módszerekkel ismertették meg a diákokat: Antal Zsuzsanna az aszinkron módszereket fejtette ki, dr. Bálity Csaba az esettanulmány alapú oktatásba nyújtott betekintést, dr. Juhász Péter az önirányító tanulást mutatta be a jelenlévőknek. Szó volt még arról is, hogy a generatív mesterséges intelligencia milyen hatással lehet a hétköznapokra, vagy hogy a gamifikáció hogyan illeszthető be a felsőoktatás tanítási folyamatába. 

Galéria

3kép