A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság és az Egészségügyi Menedzserképző Központ idén is meghirdeti az Év Medikusa díjat. Az 500.000 forintos pénzjutalommal járó díj célja elismerni a sikeres egyetemi tanulmányaik mellett kiemelkedő közéleti teljesítményt nyújtó orvostanhallgatókat, akik legtöbbet tesznek az emberekért, a közösségért.

Olyan orvostanhallgatók jelentkezését várjuk, akik jelenleg tanulmányaikat folyatják valamelyik orvosegyetemen és legalább 2 lezárt félévvel rendelkeznek.

A 2022/23-as tanév témája az egészségügyi kiberbiztonság. Az egészségügy digitális átalakulása kapcsán szinte minden adatunk digtálisan keletkezik, az egészségügyi folyamatok nagy része is ebben a térben zajlik. Az egészségügyi intézmények kiberbiztonsága kiemelt fontosságú lett, és ez nem csak az informatikával és információbiztonsággal foglalkozók feladata. Ahogy az Amerikai Orvosszövetség (AMA) megfogalmazta: “A kiberbiztonság nem elsősorban technikai kérdés, hanem betegbiztonsági kérdés!” Hogyan érhető el, hogy az egészségügyben foglalkozók érzékenyebbek legyenek a téma iránt és a szükséges, minimális teendőket megtegyék a kibertérben a betegek biztonsága érdekében? Erre keressük a választ, és várjuk a pályázók ötleteit.

A pályázatot az alábbi két témában lehet beadni:

  • Az egészségügyi kiberbiztonság jelentőségéről szóló figyelemfelhívó kampány tervezése egészségügyi felsőoktatásban tanulók számára (orvos, fogorvos, gyógyszerész, szakdolgozó)
  • Az egészségügyi kiberbiztonság jelentőségéről szóló figyelemfelhívó kampány tervezése egészségügyi intézményben dolgozók számára (orvosok, szakdolgozók, nem egészségügyi dolgozók, vezetők)

Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 18. 

A beérkezett pályázatokat a Medicina Fórum zsűrije, a Magyar Kórházszövetség, az Orvos Szakmai Kollégium, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság és a Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége bírálja el.

A legjobb pályamunka díja a 2023. november 14-i Medicina Konferenciát követő Gálaesten kerül átadásra.

JELENTKEZÉSI FELÜLET JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ