2023. március 1-4. között San Antonio-ban (USA) került megrendezésre a világ egyik legnagyobb dohányzás ellenes kongresszusa, a Society for Research on Nicotine & Tobacco (SRNT). Az SRNT a tudományos közösségek hangja a nikotin- és dohányfüggőség megértésében és kezelésében, valamint a dohányzás elleni küzdelem előmozdításában, amelynek végső célja a dohányzás globális felszámolása.

Tudományos társaságként az SRNT küldetése, hogy ösztönözze a nikotinra, annak bármely megjelenési formájára vonatkozó új ismeretek létrehozását és terjesztését. Ezzel a céllal hozták létre az SRNT éves tudományos konferenciáit, ahol a szakértők a legújabb kutatási eredményeiket mutathatják be a résztvevőknek. Az SRNT a bemutatott kutatások publikálására is lehetőséget biztosít a Nicotine & Tobacco Research című tudományos folyóiratban.

Az SRNT idei, immár 29. alkalommal megrendezett rendezvényén több mint 1400 nemzetközi résztvevőnek mutatták be a dohányzásról szóló legfrissebb kutatási eredményeket. Intézetünk szakértője, dr. Joó Tamás a digitális és adatvezérelt megoldások helyét és szerepét mutatta be a dohányzás elleni küzdelemben a konferencián, részletesen kifejtve a dohányzás- adattó kialakításának hátterét. A kutatásban dr. Pénzes Melinda, dr. Gaál Péter és dr. Szócska Miklós vettek még részt.

Az Egészségügyi Menedzserképző Központ az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Adatvezérelt Egészség Divízió vezetőjeként elkötelezett az egészségbiztonság javítása mellett. A projekt kiemelt kutatási területe az egészségünket befolyásoló kockázati tényezők és az iparági befolyásolási technikák vizsgálata.

Galéria

5kép