2021. november 4-én a Medicina Konferencia kísérő rendezvényeként kerültek átadásra az idei Medicina díjak, közöttük az Év Medikusa díj is, melyet a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság a Magyar Orvostanhallgatók Szövetségével 2019-ben alapított meg. A 400.000 forint pénzjutalommal járó díj célja elismerni a sikeres egyetemi tanulmányaik mellett kiemelkedő tudományos és közéleti teljesítményt nyújtó orvostanhallgatókat, különös tekintettel azokra, akik sokat tettek a közösségért és aktív résztvevői voltak a COVID-19 járvány elleni küzdelemnek.

Közel 50 beadott pályázat közül, a zsűri értékelése alapján az „Év Medikusa” díjat 2021-ben Kotmayer Lili a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatója nyerte el.

Kotmayer Lili már elsőéves orvostanhallgatóként csatlakozott a Semmelweis Egyetem I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben működő MTA Lendület Molekuláris Onkohematológia Kutatócsoporthoz. Tudományszervezői és tudományos közösségi aktivitás terén is kiemelkedő a teljesítménye, 2018 óta a Semmelweis Egyetem Korányi Frigyes Szakkollégiumának tagja, 2019 óta az I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet TDK titkára, a Semmelweis Egyetem Tudományos Diák Tanácsának és Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programjának tagja. A COVID-19 járvány kezdete óta önkéntes szerződéssel segítette a csökkent kapacitással működő onkológiai betegellátást. 

Év medikusa második helyezett szintén a Semmelweis Egyetem hallgatója, Farkas Ferenc Balázs, míg a harmadik helyezést Fejes Alexandrának, a SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar hallgatójának ítélte a zsűri.

A Medicina Fórum további kiválósági díjai

Gratulálunk a nyerteseknek!